Decemberben, Londonban járván, egyik este betévedtem – ahogy olvasóimnak is beszámoltam róla e hasábokon – a Salieri nevezetű, a színházakkal zsúfolt Covent Garden negyed egyik legbohémabb vendéglőjébe#<#, és cikkemet azzal fejeztem be, hogy "bár Mozartot enyhén szólva jobban szeretem, azért ez a Salieri se rossz". Nehogy az általam mindenek fölött rajongva szeretett Mozart szelleme netán megsértődjék, hogy kellemetlen riválisát és intrikusát előnyben részesítem, itthon gyorsan betértem az Erzsébet körúti Café Mozartba, az egyensúly kedvéért. (Sajtóegyensúly!)
Itt valóban Mozart fogadja az embert. E cukrászda-kávéház minden eleme a XVIII. század zsenijére emlékeztet. Belépsz, és máris fürdik a füled Mozart zenéjében, itt csobog nyitástól zárásig. Ha komolyan vesszük – és mért ne vennénk komolyan? – azokat a kísérleteket, melyek kimutatták, hogy a gyerekekre milyen jótékonyan hat e muzsika, és főként a kezelhetetlenül nyugtalan gyerekek kizárólag Mozart zenéjére oldódnak fel (nem akármilyen zenére, csakis Mozartéra!) – akkor bízvást nevezhetjük hektikusan lihegő-könyöklő-zakatoló fővárosunkban a Café Mozartot az idegnyugtató béke szigetének. A gyógyhatás biztos, de mint a legkiválóbb gyógyszerek általában, ez sem két fillér. (Ez ellen berzenkednek leginkább, például a szemközti Madách Színház színészei. Az itt székelő valamikor Pálma második otthonuk volt, próbák kávészünetére, próba utáni dumapartira. A jelenlegi árfekvés nem éppen kedvez ennek.)
A készséges és csinos fehérnép-személyzet a bájaikat előnyösen kiemelő, télidőben kicsit didergető “dirndliben” fogadja a vendéget. A falakon Mozarttal kapcsolatos képek, metszetek, mi több, freskók (ezek tán kissé túl naivnak, rózsaszínűnek láttatják Mozart nem igazán tejszínhabos világát). Patyolat stílbútorok, minden ragyogóra polírozott, kissé Las Vegas-i, mint Las Vagas Velencéje, Párizsa vagy Monte Carlója. Ám a kínálat fantasztikus. Minden nemcsak kiemelkedően jó, hanem hatalmas méretű is. Itt csak dupla torták és sütemények kaphatók.
A kávék! Írd és mondd: 61 féle kávéból választhatunk! Már a nevük is gyönyörű: Granita, Ristretto vagy I. Leopold Császár (plusz 58 féle még). Itt végre pompás a Dobos-torta, mely “nem a tésztarétegen feszülő barnás cukormáztól” kapta a nevét, hanem 1847-ben született feltalálójáról, Dobos Józsefről, akinek dédapja Rákóczi szerencsi kastélyában volt szakácsmester. Itt valódi a honunkban általában elsilányított Sacher-torta (a kívánós Metternich herceg utasítására rögtönözte 1832-ben a 16 éves Franz Sacher). Csak úgy találomra említem a Mandulás élményt, az Epres Ihletet vagy a Magyar Nádort, de mint elsősorban házitészta-kedvelő, kiemelem a naponta változó remek pitéket, a flódni trikolórt (dió-mák-almarétegek), valamint a csodásan zaftos almakenyeret, mely mellé én egy kanál vaníliafagylaltot is csapattam. És közben halkan szólt a – nem jazz, hanem Mozart-zene!
