Nagyvilág

Nagy erejű földrengés rázta meg Új-Zélandot

foldrenges(960x640)(2).jpg (földrengés, )
foldrenges(960x640)(2).jpg (földrengés, )

6,3-es erősségű földmozgás rázta meg hétfőn az ország középső részét. Nincsen hír sérültekről.

Sérültekről nem érkeztek jelentések, a károk is többnyire jelentéktelenek voltak.

Az egy percig tartó földmozgás epicentruma a fővárostól mintegy 120 kilométerre fekvő Wairarapa régióban, a fészke új-zélandi földrengéskutatók szerint 50 kilométer mélyen, az amerikai földtani intézet (USGS) szerint pedig 27 kilométer mélyen volt.

Utórengések

A rendőrség tájékoztatása szerint főként a gyéren lakott Wairarapában rongálódtak meg házak, kémények dőltek le, ablakok törtek be.

A földrengést az Északi-sziget közepétől a Déli-sziget északi részéig lehetett érezni. A földmozgást tucatnyi kisebb utórengés követte, amelyek közül többnek az erőssége a 4,5-ös fokozatot is elérte.

Lezuhant a sas

A wellingtoni repülőtér mennyezetére erősített, A gyűrűk ura című filmtrilógiát népszerűsítő sas lezuhant, de senki sem sérült meg.
A térségben két, 6,9-es, illetve 6,5-ös erősségű földrengés történt tavaly augusztusban és szeptemberben, amelyek kisebb károkat okoztak az épületekben és az infrastruktúrában, néhányan könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Új-Zéland a csendes-óceáni és az indo-ausztráliai tektonikus lemezek találkozásának fekszik, ahol évente több mint 14 ezer földrengést regisztrálnak.

2011 februárjában egy 6,2-es erősségű földmozgásban 189 ember halt meg a Déli-szigeten fekvő Christchurch térségében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik