Nagyvilág

Peking észbe kapott

peking (peking)
peking (peking)

A kínai főváros megtiltja új olajfinomítók, acél- és cementgyárak, valamint hőerőművek építését, a jelenlegi üzemek bővítését, egyúttal előírja a 2,5 mikron átmérőjű szálló porszemcsék mértékének 5 százalékos csökkentését az idén. Erről a kínai média számolt be csütörtökön.

Peking törvényhozása az új szigorításokat tartalmazó csomagjával a levegő minőségének javítását kívánja elérni, az immár nemzetközi hírű szmog előfordulását csökkentené. A március elsejétől hatályos szabályozás a 2000. évi, hasonló célzattal kiadott és lényegét tekintve hatástalannak bizonyult “irányelveket” váltja fel.

A város egy sor intézkedéssel fogja korlátozni, illetve folyamatosan megszüntetni a nagyobb szennyező forrásokat, éves kvótákat fog megszabni kerületeknek és a közigazgatása alá tartozó megyei jogú kormányzatoknak, valamint az egyes vállalatoknak. Ezzel vissza kívánja szorítani a szénfelhasználást és az autók károsanyag-kibocsátását. Egyes területeken teljesen megtiltják a széntüzelést.

Az eddigi irányelvekkel szemben nem a szennyezés növekedését igyekeznek korlátozni, hanem annak határozott csökkentését írják elő. A vállalatokat a környezetbarát technológiák, szűrőberendezések alkalmazására kötelezik. Megemelik a büntetések mértékét és bűnügyi felelősségre vonást is kilátásba helyeznek a szabálysértőknek.

A pekingi polgármester, Vang An-sun a múlt héten ígéretet tett arra, hogy 760 milliárd jüant (125,5 milliárd dollár) fognak költeni a szmog elleni küzdelemre. Tavaly szeptemberben pedig elhangzott, a város az egészségre különösen veszélyes PM2,5-szennyeződést 2017-ig 25 százalékkal kívánja csökkenteni.

A levegőszennyezés kérdése napi probléma Pekingben. Egyre gyakrabban fordulnak elő olyan időszakok, amelyekben az a “hír”, ha a levegő minőségi mutatója nem haladja meg többszörösen a kritikus szintet. Egy tavaly nyáron nyilvánosságot kapott, nemzetközi kutatócsoport által készített tanulmány szerint mintegy félmilliárd észak-kínainak átlagosan öt és fél évvel rövidül meg az élete a belélegzett rossz levegő miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik