Nagyvilág

Isten mindig megbocsát, a természet soha

jegtabla(960x640)(2).jpg (Antarktisz, jégtábla, )
jegtabla(960x640)(2).jpg (Antarktisz, jégtábla, )

Ezt mondta Ferenc pápa a francia elnökkel folytatott megbeszélésén a globális felmelegedéssel kapcsolatban.

Ferenc pápa pénteken a Vatikánban fogadta Francois Hollande francia elnököt. Hollande arra kérte a katolikus egyház fejét, hogy a Vatikán fogadja a Szíriai Nemzeti Koalíció nevű szíriai ellenzéki csoport képviselőit.

Hollande a találkozó után a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy Ferenc pápával a szíriai helyzeten kívül a Közép-afrikai Köztársaságban dúló polgárháborút, továbbá a család, a bioetika, a menekültek, a környezetvédelem és a vallásszabadság tiszteletben tartását vitatták meg. Hollande elmondta, hogy a pápát és őt is aggasztja a közel-keleti térségben élő keresztények helyzete, akiket támogatni és védeni kell, egyúttal biztosította Ferenc pápát, hogy Franciaországban teljes mértékben érvényesül a vallásszabadság.

A francia elnök és a Vatikán néhány szociális kérdésben jelentősen eltérő álláspontot képvisel. Miközben a katolikus egyház erőteljesen ellenezte az azonos neműek házasságának a törvényesítését és annak legalizálását, hogy homoszexuális párok is örökbe fogadhassanak gyermeket Franciaországban, a szocialista Hollande választási kampányának egyik sarokköve volt a melegek és leszbikusok jogainak támogatása és szélesítése.


Fotó: AFP

Az egyházfő a megbeszélésen szólt az éghajlatváltozás problematikájáról is. Aggasztónak ítéli a jelenséget, és úgy gondolja, hogy Isten ugyan mindig megbocsát, a semmibe vett természet azonban soha.

A találkozó előtt néhány órával kiserejű, házilag készített pokolgép robbant fel Róma központjában egy francia egyházi intézmény közelében. Senki sem sérült meg, de a robbanószerkezet kárt okozott a bretagne-i Szent Ivó-(Saint-Yves-des-Bretons-)templomhoz tartozó egyik épületben és három parkoló gépkocsiban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik