Június 14-étől Oroszországot piacgazdaságnak tekintjük - ígérte meg Bush amerikai elnök Moszkvának. "VVP" - így becézik mostanában az orosz elnököt a Kremlben. A rövidítésnek két megfejtése is van. Az első a kézenfekvőbb, Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin monogramja. A másik az elnök "rögeszméjére" utal, a VVP ugyanis oroszul a GDP rövidítése is (valovij vnutrinnij produkt). Tény, az elmúlt hónapokban akárhányszor beszélt a gazdaságról Putyin, egy elem mindig visszatért: Oroszország első embere évi 6-8 százalékos GDP-növekedést akar. Az államfő kishitűséggel vádolja a kormányt, mely 2005-ig összesen 15-17,5 százalékos gazdasági növekedést prognosztizál. Így belátható időn belül nem érjük utol a fejlett országokat - érvel az elnök. Bizony meglehet, hiszen például áprilisban az orosz hazai össztermék mindössze 0,7 százalékkal nőtt havi és 3,7 százalékkal éves szinten. Másfelől persze ez sem kevés, bár még mindig nem éri el a 90-es évek "reformjai" előtti szintet - emlékeztet Szergej Glazajev, a duma gazdasági bizottságának pár hete lemondott elnöke. Az is igaz, hogy a múlt évhez hasonlóan az idén is valószínűleg többlettel zárul a költségvetési év, és az infláció is a tervezett 12-14 százalékon marad. Moszkva gond nélkül tudja törleszteni idei 14,2 milliárd dolláros külföldi adósságát, sőt az 1998-as gazdasági és pénzügyi válság óta először Oroszország őszszel kötvényt bocsát ki. A pénzügyi helyzet tehát alaposan megváltozott, erre elég csak egy adalék: 1999 elején Moszkva egész devizatartaléka mindössze 12 milliárd dollár volt. Szárnyal a tőzsde is, az orosz börzebarométer újra 400 pont fölött van, először a '98-as összeomlás óta.
[Magyar Hírlap]
Ajánlott videó
- 06:03 A Coldplay-koncerten lebukott nő szerint volt főnöke könnyen megakadályozhatta volna a botrányt
- 06:00 Jerry Lee vagy Rex felügyelő? Ez a híres filmes kutyákról szóló kvíz nem olyan egyszerű, mint hinnéd
- 05:45 Kvíz: régi fotók, ismerős arcok – kitalálod, melyik magyar színész látható az archív képen?
- 05:45 Kvíz: földrajzi tévhitek és a térképek rejtett torzításai – mennyire ismered valójában a világunkat?
- 05:30 Rambo-kvíz: mennyire emlékszel a legendás akciófilm-sorozatra?
- 04:40 Évente 11 millió halálért felel a betegség, ami sokszor tünet nélkül csap le
- 00:21 „Ezt a teret még egy óvodai gyerekműsor is megtölti” – Orbán Viktor szentendrei fellépésén sok minden a Tiszára emlékeztetett
- 21:17 Molnár Attila bejutott a fedettpályás világbajnokság döntőjébe 400 méteren
- 21:15 Toroczkai László: Senkinek nem lesz rosszabb az élete attól, hogy egy nyári szünidőben lőgyakorlaton vesz részt
- 21:01 Chuck Norris halálára: amerikanizálta a keleti harcművészetet, talán még Bruce Lee-től is ügyesebben
- 20:53 A nap legfontosabb hírei – 2026. március 20.
- 20:30 Két kifogás érkezett az NVB-hez Orbán Viktorról, mindkettőt elutasították
- 20:21 „Nagyon sajnálom, hogy kiölték belőlem a tájszólást” – Tóth Gabi fájlalja, hogy fiatalon beszédtanárhoz küldték
- 20:06 Anarchisták terveztek merényletet Rómában, ám végül magukat robbantották fel
- 20:04 Sorban hagyják ott a német kézilabdacsapatot a magyar játékosok
- 17:02 Chuck Norris ikergyerekei megosztották gondolataikat néhai apjukról
- 18:32 Elemzők: Gulyás Gergely háborús elszólása megakasztotta a Fidesz-kampányt, ráadásul a kormánypárt fő üzenetét hitelteleníti
- 18:09 Pintér Sándor levelet írt a halálra gázolt rendőr szüleinek
- 19:21 „Tőlünk ilyet nem tudnak várni” – Szijjártó Péter is megcáfolta Gulyás Gergelyt
- 19:13 Orbán: Nemzeti egység nélkül akárhogy vitézkedtem volna én ottan Buga Jakab módjára a fokosommal Brüsszelben, beletoltak volna bennünket a háborúba
- 20:30 Két kifogás érkezett az NVB-hez Orbán Viktorról, mindkettőt elutasították
- 18:34 Katona Szandra elmondta, mit gondol az RTL új, Kincsvadászokhoz hasonló műsoráról
- 13:36 Kopping Rita, a visszalépett jelölt: Reggel még a DK-ra szavaztam volna, most már nem biztos
- 20:04 Sorban hagyják ott a német kézilabdacsapatot a magyar játékosok
- 15:43 Hadházy: Mindenképp indulok, de nem kell félni attól, hogy Zuglóban a fideszes jelölt nyer
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
