Már csaknem féltucatnyi német tartományban bukkantak fertőzött gabonából készült takarmány nyomaira, több tízezer, ilyen tápszerrel etetett csirkét kellett leölni. Tartanak tőle, hogy nemcsak a biogazdaságok, hanem a hagyományosan gazdálkodók is vásárolhattak az alsó-szászországi GS Agri által előállított, Nitrofennel szennyezett takarmánykeverékből. A Nitrofennel fertőzött gabona nem a magyaroktól és a csehektől jött, tőlük igen jó minőségű, tiszta árut kapunk, jelezte a Berliner Zeitungnak nyilatkozva egy német szakember. Erősödik a gyanú, hogy a gabonafertőzés belső, német ügy, és mögötte talán bűnös szándékok húzódnak meg (konkurenciaharc?). A feltételezések szerint olyanok, akik ellenérdekeltek a biogazdálkodás fejlődésében, fertőzhették meg a feltehetően rákkeltő hatású, Németországban több mint egy évtizede tiltott növényvédő szerrel a takarmánygabonát. Az országban éleződő ellentétek feszülnek a "hagyományosan" gazdálkodók és a bio-farmergazdaságok működtetői között. Ezek mögött anyagi érdekellentétek - állami támogatás, piacok megszerzése - rejlenek. Csehország és Szlovákia importtilalmat jelentett be a német baromfira és baromfitápra, s egyelőre nem közölték, meddig tart az importstop. Németh Antal főállatorvos a Népszabadsággal közölte, hogy hazánk is hasonló intézkedéseket léptet életbe. A már úton levő szállítmányok még beléphetnek Magyarországra, de alapos vizsgálatnak vetik alá őket, a további szállítások pedig csak a német fél teljes garanciája mellett képzelhetők el.
[ Népszabadság]
Ajánlott videó
- 09:36 Erszényes állat fészkelte be magát egy reptéri üzletbe
- 09:27 Vitézy: Lázár teljesen leállította a csepeli és ráckevei HÉV fejlesztését
- 09:12 Visszalépett a választáson egy DK-s politikus
- 09:12 Majka elárulta, visszakapta-e már a jogosítványát
- 08:51 Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
- 08:50 Luxusgéppel utazott Izraelbe Nagy Márton delegációja – megtagadták az adatok kiadását
- 08:46 Leállás jön a hétvégén az Ersténél: sok funkció elérhetetlen lesz
- 08:35 Hadházy arra kéri a követőit, dobjanak neki össze kétmillió forintot, mert Kövér László megbüntette
- 08:29 Visszalépett a választástól Földi István jobbikos képviselőjelölt, akit az alelnök élettársa még 2022-ben szexuális erőszakkal vádolt
- 08:23 Az ellenfél szurkolói mindent bevetettek, hogy megzavarják Marozsánt, és ez végül bejött nekik
- 08:18 Hónapok óta nem kapott új szerepet a Hunyadi sztárja
- 08:16 Életveszélyes agyhártyagyulladás-járvány tört ki Angliában
- 07:38 Elnöki közpénzadományok: árulkodó értékválasztások
- 07:29 Von der Leyen Ukrajna támogatásáról: „ígéretünket teljesíteni fogjuk, így vagy úgy”
- 07:02 Pénteki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 20:31 Hiába kérték a magyar civilek, hogy távolítsák el Putyin volt tolmácsát a választási megfigyelők közül
- 19:47 Tóth Gabi Caramelről: Nekem egy kicsit csalódás
- 08:51 Megkéseltek egy kétgyermekes anyát Vecsésen, a nő menekülés közben arcon lőtte a férfit
- 08:35 Hadházy arra kéri a követőit, dobjanak neki össze kétmillió forintot, mert Kövér László megbüntette
- 07:29 Von der Leyen Ukrajna támogatásáról: „ígéretünket teljesíteni fogjuk, így vagy úgy”
- 06:43 Összeállt a Séfek séfe döntős menyőze
- 07:00 Egyre több jel utal arra, hogy a Jobbik korábbi aláírásokat „hasznosított újra”, hogy indulhasson a választáson
- 19:30 Válaszolt a legfőbb ügyész arra a kérdésre, hogy volt-e kapcsolat Juhász Péter Pál és Orbán Viktor között
- 06:38 Izrael Iránt, Irán pedig az öböl menti országokat támadta
- 19:10 Egy újabb Castro bukkant fel a széteső, már zavargásoktól is sújtott Kubában
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
