Nagyvilág

Több katonát vezényel Európába az USA

Az ukrajnai orosz beavatkozásra adandó válaszként az Egyesült Államok fokozza katonai jelenlétet kontinensünkön. Erről Barack Obama beszélt kedden Varsóban.

Az amerikai elnök erről azt követően beszélt, hogy a varsói Belweder elnöki palotában  tárgyalt Bronislaw Komorowski lengyel államfővel. A közösen tartott sajtóértekezletén kijelentette: azért érkezett Lengyelországba, hogy megerősítse az ország biztonsága iránti amerikai elkötelezettséget.

Elmondta az Egyesült Államok azt tervezi, hogy több katonai eszközt és újabb csapatokat küld a régióba, ez utóbbiakat folyamatosan cseréli majd. Az elnök felkérte az amerikai kongresszust, hogy egymilliárd dollárig terjedő összeggel támogassa ez irányú  erőfeszítéseit.

Obama egyben felszólította a NATO országokat, fokozzák szerepüket a szövetség kollektív védelmi rendszerében, még akkor is, ha az Egyesült Államoknak nagyobb képességeik vannak arra, hogy “nagyobb terhet viseljen, mint a kisebb szövetséges államok”.

“Mindenkinek meg van a képessége, hogy kivegye a részét (a tennivalókból), arányos mértékben hozzájáruljon ahhoz, hogy meglegyenek a források, hogy hatékony legyen a tervezés, az (erők) integrálása és kiképzésük.

Válasz az oroszoknak

A lengyel elnök rendkívül fontos döntésnek nevezte, és egyben üdvözölte azt, hogy az ukrajnai orosz beavatkozásra adandó válaszként az Egyesült Államok fokozza katonai jelenlétet Európában. Komorowski hangoztatta, Varsó azt tervezi, hogy a bruttó hazai termék (GDP) két százalékának megfelelő mértékre emeli védelmi költségvetésének összegét.

Obama az ukrajnai válsággal kapcsolatban kiemelte, Oroszországnak latba kell vetnie befolyását, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok leállítsák a kormányerők elleni támadásaikat és letegyék fegyvereiket. “Lehetséges a bizalom újraépítése (az orosz elnökkel) Vlagyimir Putyinnal, amihez azonban még idő kell, és az kell, hogy latba vesse befolyását a kelet-ukrajnai békétlenség lecsillapításához. Érdekeltek vagyunk abban, hogy jó kapcsolataink legyenek vele. Nem érdekünk Oroszország fenyegetése”- tette hozzá.

Az amerikai elnök egyben figyelmeztette Moszkvát további szankciók várnak rá abban az esetben, ha a Nyugat úgy látja, hogy destabilizálja Ukrajnát. Felszólította az orosz elnököt, hogy ismerje el törvényesnek az ukrajnai elnökválasztás eredményét, egyben találkozzon a megválasztott ukrán elnökkel, Petro Porosenkóval.

Olvasói sztorik