Nagyvilág

Ebola: sztrájkkal fenyegetőznek a nővérek

Az Ebola-járvány kellős közepén munkabeszüntetéssel fenyegetőznek Libériában az ápolónők és az orvosi asszisztensek arra az esetre, ha a kormány a követelésük ellenére nem emeli meg a halálos vírussal fertőzött betegek ellátásáért járó veszélyességi pótlék összegét.

A nővérek hétfőre tervezett sztrájkja komoly csapást jelentene a vérzéses láz elleni küzdelemre a mostani Ebola-járvány által legjobban sújtott nyugat-afrikai országban. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint Libériában a járvány kitörése óta több mint 2300-an haltak meg a halálos kórban.

Ellen Johnson Sirleaf elnök asszony személyesen kereste fel szombaton a fővárosban, Monroviában az ebolás betegeket kezelő kórházi osztályokat, ahol arra kérte az egészségügyi dolgozókat, hogy hétfőn is vegyék fel a munkát – közölte vasárnap Tolbert Nyenswah egészségügyi miniszterhelyettes. Mint mondta, a sztrájknak rendkívül káros következményei lennének az Ebolában szenvedő betegekre és a járvány elleni küzdelemben eddig elért eredményekre nézve.

A Nemzeti Egészségügyi Dolgozók Szövetségének tagjai a jelenlegi – felfelé kerekítve – havi 500 dollár (120 500 forint) helyett 700 dollárnak (168 700 forintnak) megfelelő veszélyességi pótlékot követelnek a havi 200-300 dolláros (48-72 ezer forintos) fizetésen felül. Az egészségügyi szervezet több mint 10 ezer főt tömörít, bár a szaktárca adatai szerint közülük csak ezren dolgoznak ebolásokat kezelő helyen. George Williams, a társaság főtitkára vasárnap elmondta: követeléseik a kormány részéről eddig süket fülekre találtak, így a hétfőre tervezett munkabeszüntetési akcióról egyelőre nem tettek le. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az ajtó továbbra is nyitva áll. Williams egyúttal azzal vádolta a kormányt, hogy ápolónak tanuló diákokat igyekszik leszerződtetni, így készülve az esetleges sztrájk miatt kieső munkaerő pótlására.

A vérrel és más testnedvvel terjedő Ebola-vírust Nyugat-Afrikában már több mint 400 egészségügyi dolgozó kapta el, jelentős részük Libériában, ahol híján vannak a személyi védőfelszereléseknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik