Belföld

Csapatfigyelő: Kína

Kínában sokan laknak. A felnövekvő gyerekek többségéből úszónőket vagy súlyemelőnőket, illetve - jobb- vagy balkezességüktől függetlenül - balkezes pingpongozókat csinálnak, a többiek pedig szinte már azt tesznek, amit akarnak. Az orwelli sportpolitika eme csodálatos példáján buzdulhattak fel a helyi labdarúgó szövetségben is: a több mint egymilliárdos lélekszámú országban a nyolcvanas évektől lett népszerű a foci, ekkoriban vette vissza ugyanis a FIFA a tagállamok közé Kínát.

1980 előtt a FIFA a tajvani szövetséget ismerte el, és így Kína csak húsz éve vesz részt a futballvilág legrangosabb nemzetközi tornáin.

A kilencvenes években Kínában is megszervezték a profi bajnokságot, és a nagy számok törvénye alapján összeállt egy válogatott is, amely azonban sokáig sikertelen maradt. Korábban volt rá példa, hogy az utolsó utáni mérkőzésen bukták el a kijutást a vébére (Új-Zéland ellen pótselejtezőt kellett játszaniuk, de vesztettek), most azonban először sikerült a csoda és részt vehetnek a koreai-japán világbajnokságon

A mostani sikerben óriási szerepe volt Bora Milutinovicnak, a jugoszláv edzőnek. Kínában már Milutinovic előtt is próbálkoztak külföldiek a válogatott irányításával: 1998 óta azonban a német Klaus Schlappner és a brit Bobby Houghton is kudarcot vallott. Nem meglepő tehát, hogy kezdetben a jugoszláv szakembert sem fogadták szívesen a távol-keleten.

Milutinovic immár a negyedik válogatottat (Mexikót, Costa Ricát, az USA-t és Kínát) juttatja ki valamelyik világbajnokságra, ami páratlan teljesítmény. A szerb edző egyébként szintén négy csapatot irányított eddig vébén: Mexikót (1986), Costa Ricát (1990), az USA-t (1994) és Nigériát (1998). Carlos Alberto Parreira az egyetlen edző Milutinovicon kívül, aki ugyancsak négy válogatottat dirigált ezeken a tornákon (Kuvait – 1982, Arab Emirátusok – 1990, Brazília – 1994, Szaúd-Arábia – 1998).

Ugyanakkor Milutinovic az egyetlen edző, aki mind a négy csapatát eljuttatta a második fordulóba, tehát a kínaiak most bizakodhatnak, már csak azért is, mert Törökországot és Costa Ricát kell túlszárnyalniuk a továbbjutáshoz. Persze lehet, hogy Brazíliát is legyűrik, amilyen állapotok a jelenlegi brazil futballban uralkodnak…

De térjünk vissza a kínai focira! A távol-keleti futballisták időközben (1998 óta) felfedezték Európát, pontosabban az európai klubok tárták fel a szinte kimeríthetetlen kínai lehetőségeket. Egyre több játékos érkezik kontinensünkre: a Manchester City idén márciusban szerződtette azt a Szun Csi-hajt (más néven: Sun Jihai), aki már 1998-ban a Crystal Palace-ban szerepelt, de a világbajnoki felkészülés miatt egy ideig visszatért hazájába. Szun Csi-hajnak a pályán mutatott teljesítményéről még nem sokat lehet tudni, de az bizonyos: 1999-ben oly módon inzultált egy játékvezetőt, hogy az ázsiai szövetség egy évre eltiltotta a nemzetközi szerepléstől.

A kínai válogatott erejét nehéz lenne felmérni, hiszen többnyire csak saját kontinensének legjobbjaival találkozik, márpedig az ázsiai futball nem nevezhető túlzottan erősnek. A felkészülési mérkőzések során mindenesetre rendeztek egy meccset Sanghajban, amelyen azonban a holland PSV Eindhoven 1:0-ra legyőzte a vendéglátó kínai válogatottat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik