[FN, MTI] Medgyessy Péter kijelölt miniszterelnök konstruktív ellenzékiséget vár el a volt kormánypártoktól, Orbán Viktor leköszönő kormányfő pedig azt ígéri: ha lesz konstruktív kormány, akkor lesz konstruktív ellenzék is - derült ki a két politikus csütörtöki, budapesti találkozóját követő nyilatkozatokból. Medgyessy Péter újságírók előtt elmondta, az európai uniós csatlakozás, az egészségügy, illetve az oktatás területén a viták és nézetkülönbségek ellenére is lehet együttműködés a kormány és az ellenzék között. A szocialista politikus hasznosnak ítélte a megbeszélést, és úgy fogalmazott: megvan benne a nyitottság, hogy a volt kormányfővel időről időre leüljenek konzultálni. Orbán Viktor közölte, azt kérte a leendő miniszterelnöktől, hogy ne vegyenek el semmit a családtámogatási rendszerből, őrizzék meg a termőföld magyar kézben tartását, ügyeljenek az infláció alakulására és folytassák a nemzeti újraegyesítés programját. Medgyessy Péter azon kérésére, hogy a parlament legyen a politizálás elsődleges színtere - elmondásuk szerint - Orbán Viktor úgy reagált: mindig az adott kérdésektől függ, hogy mi fog történni.
Ajánlott videó
- 12:33 A számok szerint a frissen megjelent Requiem a Resident Evil-széria eddigi legsikeresebb epizódja
- 12:27 „Remélem, közvetítették ezt a kört, hehe” – Alonso a szenvedés ellenére is humoránál maradt
- 12:15 Azzal vádolnak egy szegedi tesitanárt, hogy zaklatta a diákját
- 12:06 Brutális mérget kentek magukra a görög nők
- 12:05 Osváth Zsolt: Kevés ember mondhatja el, hogy nyakon és gyomron vágta Pataky Attila, én közéjük tartozom
- 12:02 Oscar 2026: Hollywood a régi dicsőségébe kapaszkodik, de az új nemzedéket sem hagyja az út szélén
- 11:44 G7: Évtizedes mélypontra esett a magyar olajtartalék
- 11:34 Lindsey Vonn lábát majdnem amputálták, de még mindig nem jelentette be a visszavonulását
- 11:20 Itt a vége: halálos lehet a madáretetés áprilistól
- 11:16 A salgótarjáni körzet tiszás jelöltje: Minden egyes embernek el kell mondanunk, hogy nem akarunk háborút
- 11:15 Kulcsfontosságú, hogy az elitek hogyan értették ezt a napot – március 15. a Háromharmadban
- 11:09 Az orosz állami hírügynökségek kifelejtették a beszámolóikból, hogy egy Putyin-ellenes dokumentumfilm is Oscar-díjat nyert
- 10:50 Tóth Gabi kiállt a Békemeneten fellépő zenészek és a friss Kossuth-díjasok mellett
- 10:50 Lengyel miniszterelnök: Az Orbán Viktor vezette európai jobboldal el akarja pusztítani az EU-t
- 10:46 Bánhidi Bence szem-, Szita Zoltán térdsérülés miatt nem játszhat
- 19:21 Óriási kokárda, lovaskocsik és rengeteg zászló – képgaléria a Tisza Nemzeti Menetéről
- 09:54 Hadházy Ákos és Tompos Márton egyszerre talált rá egy félbehagyott faluszéli hűtőházra, amire százmilliót költöttek
- 23:25 Oscar-díj 2026: az Egyik csata a másik után az este legnagyobb győztese
- 06:30 A Nagy Duett: újabb páros búcsúzott az ötödik adás végén
- 07:56 Számháború: Magyar Péter és Orbán Viktor ugyanazt tette
- 06:24 Trump szerint „nagyon rossz” jövő vár a NATO-ra, ha a tagállamok nem tesznek többet
- 10:06 Erkélyeken keresztül menekült a ferencvárosi tolvaj, de a harmadikon úgy megijedt, hogy lekucorodott a terasz sarkában
- 08:55 Sosem látott fotóval emlékezett meg Diana hercegnéről Vilmos herceg
- 07:49 Adóbevallás: fontos határidőre figyelmeztet a NAV
- 10:09 Nagy Dávid: 76 jelölt tegnaptól jogerős! – Ott lesz a szavazólapon a Kutya Párt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
