Nagyvilág

Újra rámosolygott népére Kim Dzsong Un

Észak-Korea diktátora megjelent a nyilvánosság előtt, és több friss fényképen, amelyeken jókedvűen, de botra támaszkodva látható.

A 31 éves Kim szeptember 3-án mutatkozott legutóbb nyilvánosan, és tartós távolléte találgatásokat indított el egészségi állapotáról, sőt egyes híresztelések a hatalmon maradását is megkérdőjelezték. Nem vett részt ugyanis múlt pénteken a nemzeti ünnepen, és a hagyományokkal ellentétben nem jelent meg a parlament ülésszakán sem. Egy szeptember végén sugárzott dokumentumfilm pedig nyugtalannak nevezte az ország vezetőjét, akiről augusztusban készült felvételeket mutatott; ezeken Kim sántikált és túlsúlyosnak tűnt. Negyven nappal ezelőtt Kim Dzsong Un egy koncertre látogatott el a sajtó nyilvánossága előtt.

Tudósokat tekintett meg

Az észak-koreai vezető a KCNA központi hírügynökség keddi beszámolója szerint egy újonnan épített lakónegyedet és egy tudományos létesítményt keresett fel. A lakónegyedet kutatók számára építették, az akadémiához tartozó tudományos intézet pedig a természeti erőforrásokat tanulmányozza.

“Tudósaink igaz hazafiak, akik egész életüket egy gazdag és erős nemzet építésének szentelik” – idézte a KCNA a vezetőt, aki hivatalosan 2011 óta van hatalmon a világtól elzárkózó országban.

Nem is említették, hogy eltűnt

A csaknem hathetes távollét miatt egyes kommentátorok a közelmúltban úgy vélték, hogy már nem is Kim irányít Észak-Koreában, hanem Hvang Pjong Szo, az észak-koreai Nemzeti Védelmi Bizottság alelnöke vagy Kim Dzsong Un húga, Kim Jo Dzsong ragadta magához a hatalmat.

 
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Mások szerint Kim egészségügyi panaszok miatt volt távol. Egyes értesülések – köztük dél-koreai szakértők – szerint eltört a bokája.

A phenjani média mindazonáltal Kim távolléte alatt is folyamatosan magasztalta uralmát.A keddi jelentések csak az említett látogatással foglalkoztak, nem tértek ki az észak-koreai vezető állapotára.

A phenjani sajtóban kedden több friss fénykép is megjelent, ezeken Kim Dzsong Un botra támaszkodva látható, de szélesen mosolyogva, fekete öltönyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik