Nagyvilág

Hová tűnt Észak-Korea diktátora?

Több mint egy hónapja nem tudni, hol lehet Kim Dzsongun, ami meglehetősen szokatlan egy olyan országban, ahol az első számú vezető minden nap szerepel a médiában.

Szeptember harmadikán jelent meg utoljára nyilvánosan Kim Dzsongun. Az észak-koreai diktátor nem vett részt az állampárt alapításának évfordulóján tartott megemlékezésen, az ország egyik legfontosabb nemzeti ünnepén. Nem ment el a nagyapja és apja mauzóleumába sem, pedig az elmúlt két évben már éjfélkor a sírokhoz sietett a szokásos főhajtásra.

Több elmélet kering a médiában, egyesek súlyos betegségre gyanakszanak, mások úgy vélik Kimet eltávolították a hatalomból. Sőt, olyan hírek is napvilágot láttak, hogy már a diktátor kamaszkorú húga vezetheti az elszigetelt országot. Kerner Zsolt összeállítása után Bárdos András kérdezi Csoma Mózest, az ELTE Koreai Tanszékének vezetőjét.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Olvasói sztorik