[FN, MTI] A Matáv Rt. 2002 első negyedévében 21,8 milliárd forint adózott eredményt ért el, ami 44,6 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbi 15 milliárd forintnál - közölte a társaság szerdán. A nemzetközi számviteli elvek (IAS) alapján készült, konszolidált, nem auditált eredménykimutatás szerint a társaság az első negyedévben 140,9 milliárd forint bevételt ért el, szemben a tavalyi 128,5 milliárd forinttal. A bevételek 9,7 százalékos bővülését a Matáv elsősorban a mobil és a nemzetközi üzletág növekedésének tulajdonítja. A jelentés szerint a Westel Mobil Távközlési Rt. bevétele az első negyedévben 20,4 százalékkal, 53,3 milliárd forintra nőtt, üzleti eredménye pedig 3,3 milliárd forintról 10,5 milliárd forintra emelkedett. A Westel nettó eredménye 306,2 százalékkal emelkedett, a negyedév végén elérte a 8,2 milliárd forintot. A társaság előfizetőinek száma március végén 2,7 millió volt, ezzel a mobilpiacon 50,6 százalékos részesedést mondhatott magáénak. A negyedév végén a kártyás ügyfelek (pre-paid) aránya 70,4 százalék volt. A Westel esetében az egy előfizetőre jutó átlagos havi bevétel az első negyedévében 6030 forint volt, az egy előfizetőre jutó átlagos perchasználat 121 percet tett ki.
Ajánlott videó
- 08:29 Két Forma-1-es futam is elmarad az iráni háború miatt
- 08:02 Megrémültek Európa urai az 1848-as felkeléshullámtól
- 07:38 Ezt várják a szakértők a Békemenettől és a Nemzeti Menettől
- 07:31 Trumpot nagyon meglepte, hogy Irán rakétázni kezdett más közel-keleti országokat
- 06:30 Egy éve ilyenkor: élőben nézte a mobilján, ahogy betörők bedöntik a tanyája kapuját
- 06:19 Március 15. percről percre – kövesse élőben az eseményeket a 24.hu-n
- 06:16 Tavaszi napsütésre számíthatnak a békemenetelők és a nemzeti menetelők is
- 06:10 Az ember, aki meghekkeli az állami kampányplakátokat
- 06:10 Ulászló hajszolta Mohácsba Magyarországot?
- 05:55 „Ha pályára lép és a labda megjelenik, azonnal átváltozik” – még Lionel Messi is csodálója a Serie A fiatal csillagának
- 05:45 Kvíz: Mennyire vagy képben az Oscar legnagyobb botrányaival?
- 22:01 Panyi Szabolcs bemutatta a „Matrjoska” bothálózatot, amit az oroszok a kampány manipulálására használhatnak
- 21:47 Elgázolt a vonat egy embert Sződligeten
- 21:10 Fejéhez kapott, segítségért kiáltott, majd élő adásban meghalt egy kínai tartalomgyártó
- 20:59 A nap legfontosabb hírei – 2026. 03. 14.
- 16:09 Orbán Viktor válasza a volt ukrán elnöknek: „Hálát adok Istennek, hogy az ország, amellyel háborúban álltok, nem Magyarország ellensége”
- 17:14 Zúgott a „Mocskos Fidesz!” a Pamkutya első arénakoncertjén
- 17:06 „Szakmailag nem bíztam másban, nem adhattam át a lányomat” – így veszítette el a magyar asztalitenisz az elmúlt 30 év legnagyobb tehetségét
- 18:35 Törőcsik Franciska jótékonyságra fordítja a Jászai Mari-díja mellé járó pénzjutalmat
- 06:10 Az ember, aki meghekkeli az állami kampányplakátokat
- 06:10 Ulászló hajszolta Mohácsba Magyarországot?
- 05:45 Kvíz: Mennyire vagy képben az Oscar legnagyobb botrányaival?
- 20:16 Oscar 2026: Csúnyán lemaradt az Oscar-jelölésről az éneklő vallásalapító és George Clooney is
- 20:04 Egy éneklős realityben a második hely jutott neki, de az Oscaron most ő lehet az abszolút befutó
- 17:06 Lábamputáció, vakság, veseelégtelenség: ezeket kockáztatja, aki nem kezeli a cukorbetegségét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
