Nagyvilág

75 kilométert sodródott a úszás közben elájult részeg nő

Tíz órán át vitte a Jangce helyenként két kilométer széles vize, mire magához tért és egy férfi a partra húzta – élve.

Az 57 éves nő két üveg, hatvan százalékos rizspárlatot gurított le, majd úgy gondolta, a legjobb, amit ebben az állapotban tehet, hogy megmártózik a világ egyik leghosszabb folyójának számító Jangcében – jelentette a kínai sajtó. Azonban még a hideg víz sem volt képes arra, hogy kijózanítsa. Nem sokkal azután, hogy belement a folyóba érezte, hogy elnehezülnek a szemei, majd mély, részeg alvásba merült.

A kínai sajtóban megjelent hírek szerint tíz órán át szunyókált, miközben a folyó magával sodorta Huangshivárosától, és végül 75 kilométerrel távolabb, a szomszédos tartományban, Ruichang városánál találta magát. Ezt azonban már csak akkor tudta meg, amikor egy helyi férfi meghallotta segélykiáltásait, és a folyóba ugorva a partra húzta a nőt, aki ájult lebegése közben nemcsak a folyón közlekedő hajókkal való találkozást úszta meg, hanem már olyan szakaszon is sikerült épségben átjutnia, ahol különösen erős áramlatok és örvények ölhették volna meg. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik