Nagyvilág

Megdönthetetlen Putyin

Az amerikai Forbes magazin közzétette a legbefolyásosabb vezetők listáját, amelyen meglepetések is vannak.

Ismét Vlagyimir Putyin orosz államfő a világ legbefolyásosabb embere a Forbes magazin szerdán közzétett idei ranglistáján, megelőzve Barack Obama amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnököt. A listára most először felkerült Abu Bakr el-Bagdádi, az Iszlám Állam nevű szélsőséges szunnita szervezet vezetője.

A lap munkatársai a rangsor összeállításakor számításba vették, hogy Oroszország Putyin vezetése alatt márciusban bekebelezte a jogilag Ukrajnához tartozó Krím félszigetet, valamint azt, hogy az orosz elnöknek ezután sikerült megegyeznie Pekinggel egy mintegy 4 ezer kilométer hosszú kerülő gázvezeték megépítésében, amellyel évi 61 milliárd köbméter földgázt terveznek továbbítani Ázsiába és a csendes-óceáni térségbe.

A lista szerkesztői szerint Obama kezdetben határozatlannak tűnt mind az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó ebolajárvány, mind pedig az Iszlám Állam elleni küzdelemben. Az amerikai elnök tekintélyét – a lap szerint – a fergusoni zavargások is aláásták. Obamának “van hatalma, de úgy tűnik, vonakodik használni” – írta a lap.

Akárcsak tavaly, a lista negyedik helyén idén is Ferenc pápa, az ötödik helyén pedig Angela Merkel német kancellár szerepel.

A Forbes úgy értékelte, hogy a politikai hatalom a befolyás szempontjából fontosabb tényező, mint a gazdasági erő. Ennek megfelelően a “top 10” közé hét politikus került be.

Először került fel a listára Narendra Modi indiai kormányfő, Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök és mások mellett Abu Bakr el-Bagdádi is. Az Irakban és Szíriában hatalmas területeket elfoglaló dzsihadisták vezetője az 54. a sorban az amerikai üzleti magazin összeállításában. A terrorvezér fejére tízmillió dolláros vérdíjat tűzött ki az Egyesült Államok.

A Forbes adatai szerint a világ legbefolyásosabb személyiségeinek kiválasztásakor négy tényezőt vesznek figyelembe: az emberek számát, akiknek az életére az illető hatással van, az ellenőrzése alatt álló pénzügyi forrásokat, vizsgálják azt is, hogy hatásköre több területre terjed-e ki, továbbá azt, hogy miként használja fel a kezében lévő hatalmat a világ megváltoztatására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik