Miközben Amerikában a napokban hazaengedték az utolsó ebolás beteget is, és úgy tűnik, alábbhagy az eddigi legnagyobb Ebola-járvány körüli világméretű hisztéria, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója tüzes hangú nyilatkozatot tett, amiben a világ legnagyobb gyógyszergyárait is felelőssé tette a kialakult egészségügyi krízishelyzetért. Dr. Margaret Chan úgy véli, a gyógyszeripari óriások, akik sokat tehettek volna a járvány megfékezéséért, a legnagyobb szükségben fordítottak hátat az érintett országoknak.
A szakember még november elején, a Beninben tartott bizottsági ülésen jelentette ki, azért nincs még vakcina, mert a vírus eddig kizárólag szegény országokban pusztított. „Közel negyven éve tudunk erről a vírusról, még sincs ellenanyag, se gyógymód. Hogy lehet az, hogy a tudósaink ennyi idő után se tudnak felmutatni semmit?” – tette fel a kérdést, majd hozzátette: „Egyetlen magyarázat létezik erre, mégpedig az, hogy az Ebola-vírus története során eddig mindig szegény afrikai országokban pusztított. A profitorientált gyógyszergyárak pedig nem akartak olyan piacon befektetni, ami nem tud fizetni.”
A vakcina fontosságát hangsúlyozta dr. Peter Piot is, aki korábban a CNN-nek azt nyilatkozta, a járványt az egyszerű higiéniás szabályok betartásával könnyen meg lehetett volna akadályozni. A belga tudós most az Oxford Egyetemen tartott előadásában arról beszélt, a 2013-ban indult, eddig közel 5000 áldozatot követelő járvány már nem „csak” egy járvány, hanem humanitárius katasztrófa. „Ahhoz, hogy megállítsuk a vírus terjedését, mindenképp ellenanyagra lesz szükség. Jó hír, hogy ha ez megvan, ez lehet az utolsó olyan járvány, ahol az egészségügyi dolgozók kizárólag fertőtlenítővel és karanténnal tudnak védekezni.”
Ellenanyag: már embereken tesztelik
Ahhoz, hogy az egyszerű szándékból a végén hatásos, és főleg biztonságos ellenanyag születhessen, az eddig tapasztalatok alapján, legalább tíz évnyi megfeszített munka; kutatás, klinikai tesztelés és engedélyeztetés szükséges. Az Ebola-vakcina esetében szerencsére nem kell ennyit várni, a WHO ugyanis idén augusztusban precedens értékű döntést hozott, melyben jóváhagyta az Ebola-járvány megfékezését szolgáló ellenanyag klinikai kísérleteinek felgyorsítását.
Jelen pillanatban hétnél is több kísérlet zajlik közel egy időben. Ezek közül a legígéretesebb eredményeket egy bizonyos ChA123 nevű szer produkálja, melyen a legnagyobb gyógyszergyárak közösen dolgoznak az amerikai Bethesdában található állami orvosi kutatóintézettel (National Institute of Health). A szer klinikai kísérletei javában zajlanak: az első fázisban egyelőre brit, amerikai, svájci és mali önkéntesekkel tesztelik a vakcinát, de a gyártó terve az, hogy a közeljövőben az Unióra és két afrikai országra (Gabonra és Kenyára is) kiterjessze a kísérleteket.
A kutatók a teszt kiértékelt eredményeit 2015 végére várják, ám a Sierra Leonéban, Libériában és Guineában dolgozó orvosok – a kísérlet résztvevőiként – ennél jóval korábban, már januárban kétszázezer adagot kaphatnak a vakcinából.
Egy tízéves ikerpár lehet a kulcs az ellenanyaghoz