Tudomány

Legyőzte Jézus Krisztust a rezsicsökkentés

jézus (jézus)
jézus (jézus)

Igazi varázsszót csináltak a kormány és kommunikációs szakemberei.

Jól sikerült a kormány és a kormánypárt rezsicsökkentés körüli hírverése – szinte már túlságosan is jól. A rezsicsökkentés ugyanis akkora hívószó lett, és a jelek szerint annyira érdekli a magyarokat, hogy sok más, szintén érdekes dologra alig marad figyelem – írja az Index.

Hogy teszteljék igazukat, összehasonlították a Google Trends segítségével azt, hogy adott időszakban, hányan írták be az internetes keresőbe, hogy rezsicsökkentés, rezsi, Kádár János és Jézus Krisztus. A minifelmérés eredményének grafikonját ide kattintva nézhetik meg.

A legérdekesebb levont tanulság az, hogy idén összességében jobban érdekelte a magyarokat a rezsicsökkentés, mint Jézus Krisztus. Emellett azt a tulajdonképpen logikus eredményt is kihozták, hogy sokkal jobban megmozgatta az embereket a rezsicsökkentés első hulláma, mint a második. Azt is felmérték, hogy a rezsicsökkentés nem minden kulcsszó ellen működik igazi csodafegyverként: a krumplileves és a kolbászfesztivál például túl nagy falat volt a számára, de győztesen jött ki a „harcból” az MSZP is.

A Való Világ lenyomta az olimpiát

A Google Zeitgeist tavaly is összeállította azt a listát, amelyből megtudhattuk, mire keresett rá a legtöbb felhasználó 2012-ben a világon és Magyarországon. Jellemző módon a bulvár és a celebek mindent vittek, de az olimpia is jól szerepelt.

Összesített hazai eredmények 2012-ben:

A Google Zeitgeist összesített „felkapott” keresési eredményei a következőképpen alakultak a Magyarországon:

  1. Való Világ 5
  2. Olimpia 2012
  3. Megasztár
  4. Bérkalkulátor 2012
  5. Éden Hotel 2
  6. Ryanair
  7. Pöttyös
  8. Whitney Houston
  9. Erzsébet utalvány
  10. Bándy Kata

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik