[Népszabadság] Kiss Elemér, a polgári titkosszolgálatokat is felügyelő miniszter levélben arról értesítette Mécs Imrét, az állambiztonsági múltat vizsgáló bizottság szabad demokrata elnökét, hogy a testület által érintettnek talált politikusok esetében megszünteti a szigorúan titkos minősítést - erősítette meg tegnap az MTI információit Tóth András, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Tóth beszámolt arról: a vizsgálat során megállapították, hogy önmagában az érintettség ténye nem tartalmaz olyan adatot, amely a szigorúan titkos minősítés fenntartását indokolná. A Mécs Imre által korábban említett tíz fő közül Kiss Elemér nyolc politikusra vonatkozóan szüntethette meg a szigorúan titkos minősítést, mivel a róluk szóló anyag a Nemzetbiztonsági Hivatalnál, illetve az Információs Hivatalnál található. Mint mondta, a további két érintett személy minősítéséről a honvédelmi tárca dönthet. Az államtitkár szerint a történtek következményeként a bizottság nyilvánosságra hozhatja az állambiztonsággal való kapcsolattartásban érintett politikusok névsorát. Mécs Imre közölte: addig nem kíván nyilatkozni az ügyről, amíg Kiss Elemér levelét meg nem kapta. Kiss Elemér döntésére reagálva Kövér László, a Fidesz választmányának elnöke, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke úgy reagált, lehetnek olyan személyes adatok, amelyeket csak az érintettek hozzájárulásával lehet nyilvánosságra hozni, ez ügyben Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos állásfoglalását ajánlotta áttanulmányozásra. Kövér szerint a Mécs Imre vezette bizottság nem is jogosult semmilyen adat nyilvánosságra hozatalára, hiszen a testület működésképtelen, mert az ellenzék nem vesz részt a bizottság munkájában. Ízléstelen színjátéknak nevezte az egész ügyet, amely szerinte csak arról szól, hogy "ha már Medgyessy Péterről nem sikerült bebizonyítani, hogy miatta bukott meg a hidegháborúban a Szovjetunió, akkor mindenkit be kell sározni, akit lehet, elsősorban a polgári oldal politikusait".
A Népszabadság cikke
Ajánlott videó
- 13:09 Új szelek fújnak: Kunetz Zsombort behívták a közmédiába
- 13:05 Fortuna istennő Messi-mezbe öltözött: rangsoroltuk a vb továbbjutó 32 csapatát
- 13:03 Kiégett egy autó az M7-es autópályán
- 13:00 Tényleg lemészárolták a nácik a hajótörötteket?
- 12:49 „Ha Alfred Hitchcock írt volna egy ilyen drámát, azt mondtam volna, hogy teljesen abnormális”
- 12:33 Eltűnő falusi kocsmák: Mennyit segített az Orbán-kormány kocsmaprogramja?
- 12:31 Rajtolnak a tizenhatoddöntők, dühöng a horvát kapitány – élő hírfolyam a világbajnokság 18. játéknapjáról
- 12:21 Mediánbérek: 265 ezer forintos a különbség az országon belül
- 12:12 Fejest ugrott a sekély Balatonba, mentőhelikoptert kellett hívni a strandoló férfihoz
- 12:08 Huth Gergely: Ha Magyar Péter így folytatja, akkor a végén ő fog a hűvösön ülni, nem mi
- 12:00 Hőhullám, indiai tűzfúvók, király fotózkodás a hét képein
- 12:00 Véget ért a csoportkör, most kezdődik az igazi vb
- 11:27 Bocsánatot kért Bosznia népétől a tudatlanságát bőszen hirdető újságíró
- 11:26 Hőhullám: Hegedűs Zsolt a sürgősségi ellátásról
- 11:00 „Mindenütt kilógok” – a magyarul álmodó kínai Cangi bedeszkázott a filmiparba
- 19:24 A kánikula sem tudta útját állni a Pride-nak - galéria
- 08:25 Alaptörvény-módosítás: lezárult az egyeztetés
- 19:59 „Egy bogarat meg tudtam volna ölelni” – az idei Fishingről nézve a mocskosfidesz-nyár csak egy rossz álom
- 06:58 Messi csereként beállva, Kane és Modric kezdőként írt történelmet – ez történt a vb 17. játéknapján
- 06:59 „Ha egyetlen emberért kell menni, akkor egyetlen emberért megyünk” – így vált a könyvtárbusz szociális hálóvá a baranyai aprófalvakban
- 12:08 Huth Gergely: Ha Magyar Péter így folytatja, akkor a végén ő fog a hűvösön ülni, nem mi
- 06:59 Még pokolibb hőség jön, közel az abszolút melegrekord
- 22:00 Csányi Sándor, Világi Oszkár és Váradi József is lemondott egyetemi kuratóriumi tagságáról
- 06:41 Fellángoltak a támadások a Hormuzi-szoros körül, Trump megint Irán elpusztításával fenyegetőzik
- 09:44 Márki-Zay Péter: A demokrácia lényege nem az, hogy az állam előre eldönti, kik közül választhatnak az emberek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
