[origo] Izrael végül lemondott arról, hogy kiállítást rendez Albert Einsteinről Kínában, miután a pekingi hatóságok ragaszkodtak ahhoz, hogy még csak utalás se legyen Einstein zsidó származására vagy a zsidó állam melletti kiállására. Az einsteini életműről szóló kiállítás jövő hónapban nyílt volna Pekingben, hogy aztán öt további kínai városba is elvándoroljon az eddig a két ország közötti legjelentősebb kulturális csereprogram keretében. Ám amint legutóbb a szervezők a kiállítás részletes kidolgozásának befejező szakaszához érkeztek, a pekingi hatóságok jelezték, hogy egy már kinyomtatott bekezdést mindenképpen törölni kell a kiállításon. Az inkriminált bekezdésben Einstein zsidósága került terítékre, melyben Izrael állam megalapításának támogatójaként tűnt fel, akinek államelnöki széket ajánlott az új zsidó állam első miniszterelnöke, David Ben-Gurion. Izraeli illetékesek nem vették jó néven a cenzúrázási kísérletet: "Ez három olyan téma, mely eléggé meghatározó Einstein életrajzában és egyúttal megváltoztathatatlan" - nyilatkozta Amir Sagie, a pekingi izraeli nagykövetség szóvivője.
Ajánlott videó
- 11:33 Pósfai Mihály: Az Akadémia hosszú idő után végre beleszólhat abba, mi történjen vele
- 11:26 Isten keze, Isten lába: negyven éve Diego Maradona előtt hevert a világ
- 11:13 Eldőlt az árrésstop sorsa: megszólalt a Pénzügyminisztérium
- 11:09 Lejár a határidő az alaptörvény-ellenes klímatörvény módosítására
- 11:07 Több fürdőző is szögesdrótba lépett a Balatonban
- 11:01 „Ha minden történelmi pillanat, akkor semmi sem az” – meddig tekerhető az influenszerkormányzás?
- 10:58 Eva Greent kórházba kellett vinni, miután megsérült a Wednesday forgatásán
- 10:58 Letartóztattak egy Elf Bar-dílert, nyolc évet is kaphat
- 10:51 Egy jelöletlen ösvényről zuhant le a bledi várnál balesetet szenvedett magyar gyerek
- 10:46 Foci-vb: halálosan megfenyegették a kieső válogatott kapitányát
- 10:41 Minden eddig ismertnél magasabb, 8 százalék fölötti hiányról szerzett tudomást Magyar Péter
- 10:39 Kármán András megnevezte a NAV új vezetőit
- 10:35 Csoportos leépítést jelentett be a Richter
- 10:33 Száz kilométeren át menekült a sztrádán egy 15 éves fiú, egy 14 éves lány is ült a 180-nal repesztő lopott kisteherautóban
- 10:33 Bátor Rally – ahol nem a sebesség, hanem a segítség számít
- 09:19 MNB: Drámai változás a magyar boltokban, csökkennek az élelmiszerárak
- 07:43 Alkotmányellenes lehet több mint 15 ezer katona jogállása
- 07:46 BET Awards 2026: Jamie Foxxra és a lányára szegeződött minden lencse a díjátadó vörös szőnyegén
- 08:11 Márki-Zay Péter: Milyen terrort tudna bevezetni Siófokon Lengyel Róbert?
- 08:33 Társkereső oldalon vadászott a nőkre az öltönyös csaló, 49 milliót húzott le az egyiküktől
- 06:31 Helyén maradt a szelevényi, arnóti polgármester
- 19:38 Magyar Péter: Nem hagyjuk, hogy az utolsó pillanatban magánkézre játsszák magyar emberek vagyonát
- 10:10 Hajós András a vagyonvisszaszerzésről: Az ügyesebb NER-esek pontosan tudják, mennyit kell az asztalon hagyni
- 08:32 Novák Előd folytatja harcát a szivárványos zászló ellen
- 09:31 Az egész országra piros figyelmeztetést adtak ki
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
