[MTI] Áder János volt házelnök arra kéri az Országgyűlés mostani és korábbi elnökeit és alelnökeit, hogy hozzák nyilvánosságra az átvilágító bírák által róluk készített határozatot, valamint járuljanak hozzá ahhoz, hogy az esetleges állambiztonsági tevékenységükről szóló adatokat az arra jogosult adatkezelők közzétehessék. A Fidesz frakcióvezetője erről szerdai, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján számolt be. Lépését azzal indokolta, hogy ezáltal szeretné feloldani azt az alkotmányellenes helyzetet, amelyről az adatvédelmi biztos az 1990 óta hivatalba lépett kormányok tagjainak titkosszolgálati múltját vizsgáló parlamenti bizottság tevékenységével kapcsolatban szólt. A volt házelnök - mint mondta - már évekkel ezelőtt jó példával járt elől, ugyanis amikor átvette az átvilágító bíráktól a róla készült határozatot, egy újságíró várta az ajtónál, és így alkalma nyílt azonnal bemutatni a frissen kapott dokumentumot. Kérdésre válaszolva kijelentette: a Fidesz azzal a szándékkal egyetért, hogy jogalkotással tegyék törvényessé a bizottság működését, de arról, hogy a módosítást támogatják-e, a pontos normaszöveg ismerete nélkül nem kívánt állást foglalni.
Ajánlott videó
- 11:33 Pósfai Mihály: Az Akadémia hosszú idő után végre beleszólhat abba, mi történjen vele
- 11:26 Isten keze, Isten lába: negyven éve Diego Maradona előtt hevert a világ
- 11:13 Eldőlt az árrésstop sorsa: megszólalt a Pénzügyminisztérium
- 11:09 Lejár a határidő az alaptörvény-ellenes klímatörvény módosítására
- 11:07 Több fürdőző is szögesdrótba lépett a Balatonban
- 11:01 „Ha minden történelmi pillanat, akkor semmi sem az” – meddig tekerhető az influenszerkormányzás?
- 10:58 Eva Greent kórházba kellett vinni, miután megsérült a Wednesday forgatásán
- 10:58 Letartóztattak egy Elf Bar-dílert, nyolc évet is kaphat
- 10:51 Egy jelöletlen ösvényről zuhant le a bledi várnál balesetet szenvedett magyar gyerek
- 10:46 Foci-vb: halálosan megfenyegették a kieső válogatott kapitányát
- 10:41 Minden eddig ismertnél magasabb, 8 százalék fölötti hiányról szerzett tudomást Magyar Péter
- 10:39 Kármán András megnevezte a NAV új vezetőit
- 10:35 Csoportos leépítést jelentett be a Richter
- 10:33 Száz kilométeren át menekült a sztrádán egy 15 éves fiú, egy 14 éves lány is ült a 180-nal repesztő lopott kisteherautóban
- 10:33 Bátor Rally – ahol nem a sebesség, hanem a segítség számít
- 09:19 MNB: Drámai változás a magyar boltokban, csökkennek az élelmiszerárak
- 07:43 Alkotmányellenes lehet több mint 15 ezer katona jogállása
- 07:46 BET Awards 2026: Jamie Foxxra és a lányára szegeződött minden lencse a díjátadó vörös szőnyegén
- 08:11 Márki-Zay Péter: Milyen terrort tudna bevezetni Siófokon Lengyel Róbert?
- 08:33 Társkereső oldalon vadászott a nőkre az öltönyös csaló, 49 milliót húzott le az egyiküktől
- 06:31 Helyén maradt a szelevényi, arnóti polgármester
- 19:38 Magyar Péter: Nem hagyjuk, hogy az utolsó pillanatban magánkézre játsszák magyar emberek vagyonát
- 10:10 Hajós András a vagyonvisszaszerzésről: Az ügyesebb NER-esek pontosan tudják, mennyit kell az asztalon hagyni
- 08:32 Novák Előd folytatja harcát a szivárványos zászló ellen
- 09:31 Az egész országra piros figyelmeztetést adtak ki
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
