[Magyar Hírlap, Népszabadság] A választások utáni nagygyűlések óta eltelt időszak legjelentősebb demonstrációjára készül a polgári oldal augusztus 30-án a Magyar Televízió Szabadság téri székháza előtt. A BRFK-ra megérkezett a szervezők bejelentése, akik 30 ezer fő megjelenésére számítanak. A rendőrség illetékese megerősítette: tudomásul vették a bejelentést, nincs akadálya a demonstrációnak, a szükséges mértékű biztosításról gondoskodnak. Ha a várakozásnak megfelelően a bejelentett létszám többszörösére nőne a tömeg, folyamatosan vezényelnek egyenruhásokat a környékre a forgalom elterelésére. A Magyar Hírlap információi szerint a rendőrség nem készült külön a székház védelmére. Atrocitásokra sem számítanak, de a szélsőséges megnyilvánulásokat az előzetes hírverés alapján nem lehet kizárni. Ilyenformán egyelőre nem aggasztja a rendőri vezetést, hogy a tüntetéssel kapcsolatban olyan vélemények jelentek meg, amelyek szerint már a rendszerváltást követően el kellett volna foglalni az MTV épületét. Az a fejtegetés is nyilvánosságot kapott, amely értelmében rá kell kényszeríteni a politikai vezetést, hogy legalább az M2-es közszolgálati csatornát adják át a polgári erőknek. Hende Csaba, a polgári körök szervezője szerint nem biztos, hogy lesz tüntetés. Ha az illetékesek visszahelyezik állásukba az elbocsátott vezetőket, akkor elmarad a demonstráció. Hende megfogalmazása szerint: ami most folyik a tévében, az politikai tisztogatás. Éppen ezért fordult Orbán Viktor a köztársasági elnökhöz. A tüntetésen mindenki azt mond, amit akar - fűzte hozzá. Mint mondta, a szervezők csak a hivatalosan felkért szónokok mondanivalójáért vállalnak politikai értelemben felelősséget. Egyébként - jegyezte meg Orbán kabinetfőnöke - sem a százezres, sem a milliós jobboldali tüntetéseken nem hangzott még el disszonáns hang, nem volt atrocitás. A polgári körök eseményeire két dolog jellemző: nagyon sokan vannak, illetve emelkedetten és derűsen zajlik - fogalmazott Hende.November 4-ig megvannak már az előzetes tervek arra vonatkozóan, hogy mikor szerveznek akciókat a polgári körök - nyilatkozta a Népszabadság tudósítójának Hende Csaba. A Népszabadsághoz eljutott információkról, amelyek szerint a jobboldali erők az Országgyűlés őszi ülésszakának első napjára a Kossuth térre szerveznek tiltakozó naggyűlést, Hende úgy nyilatkozott, hogy ő nem hallott erről, a polgári körök nem hirdettek meg ilyen megmozdulást.
Ajánlott videó
- 13:04 Pályán a brazilok, jön az egyik legjobban várt vb-meccs – élő hírfolyam a világbajnokság 19. játéknapjáról
- 12:53 Magyar Péter felszólalásával indul a parlament rendkívüli ülése – élő
- 12:51 Egri Viktor: Soha el nem készülő csapatok
- 12:43 Deutsch-Lazsányi Erika ügye továbbra is ránehezedik a ritmikus gimnasztikára
- 12:37 Öt hónapja maradt több tízezer autósnak a rendszámcserére
- 12:32 Visszavette korábbi alkalmazottjait a Ford, mert nem vált be a mesterséges intelligencia
- 12:32 „Sajnos az unokákról sem tudok semmit” – fiai megszakították a kapcsolatot Nádas Györggyel
- 12:27 Alkotmányellenes volt a kötelező orvosi ügyelet szabályozása
- 12:27 Krasznahorkai László: Őszintén sajnálom a fiatalokat
- 11:52 Panyi Szabolcs: Továbbra is él a Hernádi Zsolt elleni horvát és európai elfogatóparancs
- 11:52 Közel 250 elektromos sokkolót rendelt egy cégvezető
- 11:33 Pósfai Mihály: Az Akadémia hosszú idő után végre beleszólhat abba, mi történjen vele
- 11:26 Isten keze, Isten lába: negyven éve Diego Maradona előtt hevert a világ
- 11:13 Eldőlt az árrésstop sorsa: megszólalt a Pénzügyminisztérium
- 11:09 Lejár a határidő az Alaptörvény-ellenes klímatörvény módosítására
- 06:28 Magyar Péter felszólal a parlamentben, terítéken a Szuverenitásvédelmi Hivatal
- 10:33 Száz kilométeren át menekült a sztrádán egy 15 éves fiú, egy 14 éves lány is ült a 180-nal repesztő lopott kisteherautóban
- 07:46 BET Awards 2026: Jamie Foxxra és a lányára szegeződött minden lencse a díjátadó vörös szőnyegén
- 07:43 Alkotmányellenes lehet több mint 15 ezer katona jogállása
- 08:11 Márki-Zay Péter: Milyen terrort tudna bevezetni Siófokon Lengyel Róbert?
- 10:10 Hajós András a vagyonvisszaszerzésről: Az ügyesebb NER-esek pontosan tudják, mennyit kell az asztalon hagyni
- 10:41 Minden eddig ismertnél magasabb, 8 százalék fölötti hiányról szerzett tudomást Magyar Péter
- 21:47 Brasch Bencéék válnak
- 10:39 Kármán András megnevezte a NAV új vezetőit
- 08:33 Társkereső oldalon vadászott a nőkre az öltönyös csaló, 49 milliót húzott le az egyiküktől
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
