A Deutsch Tamás vezette Ifjúsági és Sportminisztérium is adott jól fizető megbízásokat külső vállalkozásoknak - értesült lapunk. A Martonyi és Kajtár, Baker&McKenzie Ügyvédi Iroda jogi tanácsadásért nyolc és fél millió forintot kapott, a Mai Nap című bulvárlapot kiadó Som Média Rt. pedig harmincmilliós hirdetési megbízáshoz jutott. Az ok nem a tények megismerésének szándéka, hanem feltehetően az, hogy a szocialistákhoz és a szabad demokratákhoz közel álló vállalkozók, ügyvédek, ingatlanszakértők sokmilliós állami megrendelésekhez jussanak - jelentette ki a minisztériumoknál folytatott kormánypárti vizsgálatok hírére reagálva e hónap első napjaiban Deutsch Tamás. A Fidesz alelnöke egykori tárcájától, a sportminisztériumból hozott példákkal támasztotta alá gyanúját. Deutsch szerint az átvilágítást az a könyvvizsgáló cég végzi, amelynél Szilvásy György jelenlegi közigazgatási államtitkár felesége főkönyvelőként dolgozik. A külső ingatlanszakértő Erős Jánosnak, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. vezérigazgatójának korábbi üzlettársa, a jogi ügyleteket pedig a szocialista párt képviselőjelöltjeként az 1998-as és a 2002-es választásokon is induló Sándor Elek ügyvéd vizsgálja.
[Népszabadság] Ajánlott videó
- 17:08 Molnár Áron a szolidaritást kérő Hankó Balázsnak: Ritka gyáva ember vagy
- 17:05 Munkaszüneti nap lehet Bosznia-Hercegovinában az Egyesült Államok elleni meccs
- 17:00 Meghiúsulhat Harry hercegék angliai látogatása: a kormány tett keresztbe nekik
- 16:43 NKA-visszafizetések: volt, aki a választások miatt nem rendezte meg az eseményt, inkább visszautalta a pénzt
- 16:36 Meghosszabbították a legmagasabb fokú hőségriasztást
- 16:30 Évekkel ezelőtt eltűntek a reflektorfényből, most egy friss családi fotón bukkantak fel az Olsen-ikrek
- 16:14 „Nagyon bízunk benne, hogy ez az év most már arról fog szólni, hogy sokat hozzátesz” – marad a Fradiban Lisztes Krisztián
- 15:43 Kapitány István: Változás jön a paksi atomerőműnél a rendkívüli hőhullám miatt
- 15:42 Hivatalos: Kinevezte Pep Guardiola utódját a Manchester City vezetősége
- 15:26 Új szupermarket-hálózat terjeszkedik a Balaton teljes térségében
- 15:19 Minden ötödik magyarnak gondot okoz elég vízhez jutnia
- 15:18 Az Iparművészeti Múzeum főigazgatója: Lázár János kijött hozzánk bútorokért és egyéb tárgyakért
- 15:09 Szárad a Tisza
- 15:05 Miklósi Zoltán: Aránytalan, szükségtelen, kártékony – a képviselői mandátumkorlát ellen
- 14:59 Hankó Balázs a letartóztatások után: Ezek a döntések értékteremtést szolgáltak
- 10:33 Száz kilométeren át menekült a sztrádán egy 15 éves fiú, egy 14 éves lány is ült a 180-nal repesztő lopott kisteherautóban
- 12:37 Öt hónapja maradt több tízezer autósnak a rendszámcserére
- 10:10 Hajós András a vagyonvisszaszerzésről: Az ügyesebb NER-esek pontosan tudják, mennyit kell az asztalon hagyni
- 09:19 MNB: Drámai változás a magyar boltokban, csökkennek az élelmiszerárak
- 07:39 Durva bosszút állt a válni akaró férjén egy nő, amiért az felvette a családi pótlékot
- 10:41 Minden eddig ismertnél magasabb, 8 százalék fölötti hiányról szerzett tudomást Magyar Péter
- 05:30 Tudjuk, mit csináltál, amikor hazaértél a suliból a 90-es években – Cartoon Network kvíz
- 07:46 BET Awards 2026: Jamie Foxxra és a lányára szegeződött minden lencse a díjátadó vörös szőnyegén
- 10:39 Kármán András megnevezte a NAV új vezetőit
- 06:18 Vlagyimir Putyin: Vannak új javaslatok Ukrajna rendezésére
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
