[RTL] Nem bírta az augusztusi felhőszakadásokat az Erzsébet-téri létesítmény. A "nemzeti gödör" helyén csak nemrég átadott föld alatti építményt ugyanaz a kivitelező építette, amelyik felújította a szintén beázott Uránia mozit. Éppenhogy átadták az Erzsébet-téri parkot és a félkész kulturális központot, máris kiderült: a nagy esőt nem bírta - írja a Magyar Hírlap. Az Erzsébet téri létesítményt ugyanaz a társaság, az Architecton Rt. építette, amelyik a szintén beázott Uránia filmszínházat újította fel egymilliárd forintból. A moziban azóta elhárították a kárt, és az igazgatóság szerint a nézőtér most már esőben is száraz marad. Az Erzsébet téren azonban csak most kezdték a kárfelmérést és elhárítást. Kiderült, hogy a kábelhálózaton keresztül folyik be az esővíz az építménybe. A rengeteg csapadék miatt szokatlanul megemelkedett a park talajvízszintje, s ennek felhalmozódása okozta a beázást. A beruházó cég azonban itt is garanciálisan javítja ki a hibát. A szivattyúval is bajok voltak. Ez a gép pumpálja fel ugyanis a csatornába az összegyűlt vizet az építmény vízgyűjtő tartályából. A rossz programozás miatt azonban későn indult be a gép, így a helyiségeket elárasztotta a víz. A parkban is károkat okozott a folyamatos eső, néhol megsüllyedt a kőburkolat, a fapadló, s a víz egyszerűen kimosta a földet.
Ajánlott videó
- 02:03 Amint véglegessé vált a skótok kiesése, lemondott a kapitányuk
- 23:56 „A mai nap életem egyik legrosszabb napja” – őszintén beszélt sérülésekkel tarkított szezonjáról a spanyol szélső
- 23:09 „Jövőre Magyar Péter itt lesz a Pride-on velünk” – mit vár a Tisza-kormánytól az LMBTQ-közösség?
- 22:16 Kicsinyes büntetést kapott az uruguayi válogatott, miután kizúgott a vébéről
- 22:00 Csányi Sándor, Világi Oszkár és Váradi József is lemondott egyetemi kuratóriumi tagságáról
- 21:32 NHL-csapat draftolta a 18 éves magyar jégkorongost
- 21:29 A nap legfontosabb hírei – 2026. június 27.
- 20:57 Lemond Aleksandar Vucic, de nem megy messzire
- 20:38 Hűsítő pontként hasznosul a letartóztatott Őrsi Gergely polgármesteri irodája
- 20:37 Kapitány István: 22 tagállammal közösen építünk európai energiatárolókat
- 20:22 A karaktergyilkos edző, aki a vébén magának ártotta a legtöbbet
- 20:01 Meglepően jó a 2500 forintos hangszóró – de gyorsan kiderül, miért kerül a többi tízszer ennyibe
- 19:59 „Egy bogarat meg tudtam volna ölelni” – az idei Fishingről nézve a mocskosfidesz-nyár csak egy rossz álom
- 19:52 Európa több országa is szenved a rekordokat döntő hőhullámtól
- 21:48 Budapesti különlegesség nyerte a 2026-os Év Fagylaltja fődíját
- 20:57 Lemond Aleksandar Vucic, de nem megy messzire
- 19:33 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 720 millió forint volt a tét
- 11:41 Idea Intézet: Több évtizedes mélyponton a Fidesz
- 15:26 Eljárást indított a rendőrség azokkal a fiatalokkal szemben, akik szivárványos zászlókat dobtak az Erzsébet hídról a Dunába
- 20:38 Hűsítő pontként hasznosul a letartóztatott Őrsi Gergely polgármesteri irodája
- 16:08 76,9 °C-os műbőr ülésen ült egy reptéri dolgozó, reagált a közlekedési minisztérium
- 15:28 Kapitány István: Teljesítménycsökkenés jön a paksi atomerőműben, de a lakosságot ez közvetlenül nem érinti
- 13:50 HungaroMet: Már most megdőlt a napi melegrekord
- 20:01 Meglepően jó a 2500 forintos hangszóró – de gyorsan kiderül, miért kerül a többi tízszer ennyibe
- 22:16 Kicsinyes büntetést kapott az uruguayi válogatott, miután kizúgott a vébéről
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
