Élő Belföld

Munkaszüneti nappá nyilvánították december 24-ét, megvan az új legfőbb ügyész

Hegedüs Róbert / MTI
Hegedüs Róbert / MTI
  • Az Országgyűlés kilenc évre Fejes Pétert választotta meg legfőbb ügyésznek.
  • A parlament elfogadta az állami vagyon védelméről szóló törvényt, amely módosítja a magántőkealapok működésének szabályait és megszünteti a Takarékszövetkezeti Integrációs Szervezetet.
  • A képviselők egyhangú döntéssel munkaszüneti nappá nyilvánították december 24-ét.
  • Megszavazta a Ház a felzárkóztatási források visszaéléseit feltáró vizsgálóbizottság felállítását, valamint megszavazta a Magyar Távirati Iroda Zrt. létrehozásáról szóló határozatot is.
  • Magyar Péter miniszterelnök kezdeményezte a Házbizottság összehívását, miután azt állította, hogy Pócs János csalni akart az egyik szavazáson.

Kármán András zárszava után elfogadták az állami vagyon védelméről szóló törvényt

Kármán András pénzügyminiszter zárszavában Hargitai János felvetésére reagálva kijelentette, hogy a törvényjavaslat gyors benyújtásának és megtárgyalásának egyetlen oka az állami vagyon azonnali védelme és a vagyonkimentési kísérletek megakadályozása.

A tárcavezető visszautasította a külföldi befolyásról szóló fideszes bírálatokat, hangsúlyozva, hogy a szabályozás nem külföldi alapkezelőkről szól, hanem arról, hogy a többségi állami tulajdonos ne legyen kiszolgáltatva a felelőtlenül gazdálkodó alapkezelőknek, míg a kis részjegytulajdonosok helyzete nem változik.

Apáti István felvetésére válaszolva Kármán András megerősítette, hogy a Takarékszövetkezeti Integrációs Szervezettől visszakerülő, 150 milliárdos vagyon az MNV Zrt. kezelésében marad, és fel sem merül annak más irányú értékesítése.

A vita lezárását követően az Országgyűlés 115 igen, 38 nem és 4 tartózkodó szavazattal elfogadta az államhoz kapcsolódó vagyon és az állami hátterű finanszírozás védelméről szóló törvényjavaslatot.

Apáti István a 150 milliárdos állami vagyon sorsáról és a törvényjavaslatról kérdezte a kormányt

Apáti István, a Mi Hazánk vezérszónoka bírálta a törvényjavaslat gyorsított parlamenti elfogadását, amit nyomásgyakorló érdekcsoportok hirtelen felmerült igényeivel magyarázott, valamint saját tapasztalataira hivatkozva megkérdőjelezte az MBH Bank lakossági számlakezelését. A képviselő javasolta, hogy minden olyan döntést, amely külföldi szereplőknek vagy befolyásnak engedne teret az állami vagyonban vagy hitelviszonyokban, négyötödös parlamenti felhatalmazáshoz kössenek.

A politikus érdemi tájékoztatást követelt a pénzügyminisztertől arról, hogy a kormány milyen hosszú távú szándékkal veszi át az integrációs szervezet lezárásával a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez kerülő, mintegy 140–150 milliárd forintos vagyontömeget és a kapcsolódó kötvényeket.

Hargitai János az állami vagyonról szóló javaslat sürgős tárgyalását és a takarékszövetkezeti kivezetést bírálta

Dr. Hargitai János, a KDNP vezérszónoka eljárásrendi kétségeit fejezte ki a tárgyalt állami vagyonról szóló törvényjavaslat eljárási rendjével és körülményeivel kapcsolatban. Kifogásolta, hogy az Országgyűlés kivételes eljárásban, a szakbizottságok mellőzésével tárgyalja az előterjesztést, és felvetette, hogy a fél évvel a kormányalakítás után benyújtott, sürgős módosítások mögött tisztázatlan szándékok állhatnak.

A KDNP vezérszónoka felidézte a takarékszövetkezeti rendszer 2013-as átszervezését, kifejezve aggályait az akkori döntésekkel és a most sürgősséggel benyújtott kivezetéssel kapcsolatban. Emlékeztetett rá, hogy az Alkotmánybíróság korábban azért engedte át az integrációt, mert az állam 136 milliárd forintos forrással lépett be, emellett sérelmezte a kis részjegytulajdonosok elhanyagolt helyzetét, valamint érintette a Bankholding tulajdonosi szerkezetét is.

Hargitai hangsúlyozta, hogy a végszavazás előtti döntéséhez a miniszternek tisztáznia kell, hogy mi indokolja a törvényjavaslat ilyen mértékű sürgősségét és a rendes parlamenti vita mellőzését.

A Fidesz nem támogatja jelenlegi formájában az államvagyonról szóló törvényjavaslatot

Palóc André, a Fidesz vezérszónoka kijelentette, hogy a Fidesz-frakció jelenlegi formájában nem szavazza meg az államvagyonról szóló törvényjavaslatot. A politikus szerint a javaslat nem zárja ki a külföldi hátterű alapkezelők döntéshozatalát a stratégiai jelentőségű magyar vagyonelemek felett, ami veszélyezteti a stratégiai vagyon feletti hazai ellenőrzést.

Kiemelte, hogy a 60 százalékos küszöbbel hozott alapkezelő-váltás esetén a kisebbségben maradó befektetők kilépési lehetőség és kártalanítás nélkül kénytelenek elviselni a döntéseket. Palóc André hangsúlyozta, hogy a korábbi feltételek utólagos átírása gyengíti a kisebbségi befektetők védelmét és megingatja a befektetői bizalmat.

A Törvényalkotási bizottság elfogadta az állami vagyon védelméről szóló javaslatot

Kármán András ismertette, hogy a megszűnő integrációs szervezet lezárását elszámolási biztos végzi el, aki az elismert követeléseket az átszállt vagyon mértékéig egyenlíti ki, a pénzügyminiszter pedig a törvényjavaslat elfogadását kérte az Országgyűléstől.

Varga Lőrincz Mihály beszámolt róla, hogy a Törvényalkotási bizottság 14 igen és 7 nem szavazattal elfogadta az állami vagyon védelméről szóló törvényjavaslat összegző módosító javaslatát és jelentését.

Felfüggesztik a magántőkealapok lehívásait, megszűnik a Takarékszövetkezeti Integrációs Szervezet

Kármán András bejelentette, hogy az állami többségű magántőkealapoknál az alapkezelő 90 napig nem kérheti a vagyoni hozzájárulások teljesítését a befektetők 60 százalékának jóváhagyása nélkül. A felfüggesztés célja a korábbi döntések felülvizsgálata az átvilágítások lezárásáig.

A törvényjavaslat emellett jogutód nélkül megszünteti a Takarékszövetkezeti Integrációs Szervezetet, és eltörli a tagbankok közötti egyetemleges felelősséget. A szervezet megszüntetésével annak mintegy 150 milliárd forintos vagyona a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez száll át, amely vagyon része a Magyar Bankholding által kibocsátott, közel 190 milliárd forint névértékű kötvény is.

Kármán András szigorításokat jelentett be az állami vagyon védelméről szóló törvény vitájában

Dúró Dóra levezető elnök megnyitotta az állami vagyon és az állami hátterű finanszírozás védelméről szóló törvényjavaslat összevont vitáját. A javaslatot ismertető Kármán András pénzügyminiszter kijelentette, hogy a módosítás célja a közpénzek kiáramlásának megakadályozása és az állami finanszírozás átláthatóságának megerősítése.

Tájékoztatása szerint az intézkedések három fő területe

  • a zárt körű magántőkealapok szabályozása,
  • az MFB és az Eximbank működésének felülvizsgálata, valamint
  • a takarékszövetkezeti integráció lezárása.

A pénzügyminiszter szerint a magántőkealapok a visszaélések melegágyává váltak, a jogszabály-módosítás pedig megszünteti azokat a korábbi konstrukciókat, ahol a többségi állami tulajdon ellenére az állam nem tudta érvényesíteni az érdekeit a 100 százalékos döntési elvárások miatt.

A törvényjavaslat alapján a zártkörű alapoknál a befektetők legalább 60 százalékának kezdeményezésére az alapkezelő leválthatóvá válik, és amennyiben az alapkezelő 20 napon belül nem adja át a kezelést, a Magyar Nemzeti Bank határozattal bíz meg új alapkezelőt.

Összeül a Házbizottság Pócs János miatt

Hallerné dr. Nagy Anikó bejelentette, hogy az elnöki széket Dúró Dóra alelnök veszi át és közölte, hogy a miniszterelnök ügyrendi javaslatára 12 óra 40 perckor összeül a Házbizottság, ami a plenáris ülés menetét nem befolyásolja.

Magyar Péter azért kérte a Házbizottság összehívását, mert szerinte Pócs János csalni próbált Magyar Nemzeti Bank beszámolójáról szóló szavazáson. A miniszterelnök korábbi felszólalásában arról beszélt: Pócs jelezte, hogy nem működött a gépe, holott nem is tartózkodott bent az ülésteremben.

Magyar szerint a fideszes képviselő

egy ócska, piti csalóként járt el,

és kezdeményezte Pócs súlyos és arányos megbüntetését.

Legfőbbügyész-választás: harminc percük van a képviselőknek a titkos szavazásra

A parlament soron következő feladata a legfőbb ügyész titkos szavazással történő megválasztása. Az ülésteremben köszöntötték Dr. Baka András köztársasági elnököt és dr. Fejes Péter jelöltet. A legfőbb ügyészi tisztség 9 évre szól, a megválasztáshoz a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazata szükséges.

A házelnök elrendelte a titkos szavazást, a szavazatok leadására 30 perc áll a képviselők rendelkezésére, az eredményhirdetés várhatóan 12 óra 12 perckor lesz.

Magyar Péter a Házbizottság összehívását kérte Pócs János szavazása miatt

Magyar Péter ügyrendi felszólalásában azt állította, hogy Pócs János nem tartózkodott az ülésteremben az MNB-beszámoló szavazása alatt, és utólag tévesen jelezte a szavazógép hibáját.

A miniszterelnök az esetet csalásnak nevezte, és szorgalmazta a Házbizottság összehívását, valamint a Fidesz képviselőjének megbüntetését. Hallerné jelezte, hogy dönteni fognak a javaslatról.

Megszavazta a parlament a felzárkóztatási vizsgálóbizottság felállítását

Az Országgyűlés 145 igen és 48 nem szavazattal elfogadta a felzárkóztatási források visszaéléseit feltáró vizsgálóbizottság felállításáról szóló határozati javaslatot.

Ezt követően Bodóczy István jegyző ismertette a parlamenti bizottsági tagságokat érintő személyi javaslatokat, amelyek alapján a Magyarság Politikai Bizottságba Borsos Gabriellát választják taggá, az Élő Környezetért Felelős Bizottság alelnökévé pedig Lontay Lászlót jelölték.

Elfogadták a cégnyilvánosságról szóló törvény módosítását is

Az Országgyűlés 193 igen szavazattal elfogadta a környezetvédelmi törvény módosítását, 187 igen szavazattal és 6 tartózkodás mellett megszavazta a cégnyilvánosságról és a civil szervezetek nyilvántartásáról szóló törvénymódosítást, míg az egyes magánjogi nyilvántartásokat érintő törvények módosítását 139 igen és 54 nem szavazattal fogadta el a Ház.

December 24-e munkaszüneti nap lesz

Az Országgyűlés 193 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megszavazta a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényjavaslatot.

Beszámolókat és a közvagyon védelméről szóló törvényjavaslatot is elfogadott a parlament

Az Országgyűlés 181 igen szavazattal, 4 nem ellenében és 3 tartózkodás mellett elfogadta a Magyar Nemzeti Bank 2025-ös üzleti jelentéséről és beszámolójáról szóló határozati javaslatot.

Ezt követően a képviselők 145 igen és 48 nem szavazattal megszavazták a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot is.

Az Országgyűlés 193 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a pénzmosás megelőzéséről és egyes zárt körű tőkealapok szabályozásáról szóló törvényjavaslatot.

Szünet

A határozathozatalok 10:40-től kezdődnek.

Tanács Zoltán több forrást ígért a tudománynak és a GDP 2 százalékára emelné a kutatási költéseket

Tanács Zoltán miniszter a Magyar Tudomány Napja alkalmából méltatta a hazai tudományosságot, emlékeztetve Marx György atomfizikus munkásságára és a Manhattan tervben részt vevő magyar tudósok teljesítményére. A miniszter emellett bírálta az egyetemek korábbi átalakítását, ami miatt a magyar diákok kiszorultak az Erasmus és Horizon programokból, valamint a kutatóhálózat szétválasztását.

Bejelentése szerint a beterjesztett 2027-es költségvetésben lényegesen több forrást biztosítanak a tudomány és a kutatás számára. A kormány célkitűzése, hogy a jelenlegi 1,3 százalékról négy év alatt a GDP 2 százalékára, hosszú távon pedig 3 százalékára emeljék a kutatás-fejlesztési költéseket. Ennek keretében a humán kutatóhálózat kerete 90 milliárd forint fölé, az NKFI Alap támogatása pedig (több mint 30 százalékkal) 143 milliárd forintra nő.

Bicskei László a kutatás-fejlesztési források csökkenésére és a tudomány autonómiájára hívta fel a figyelmet

Bicskei László napirend előtti felszólalásában megemlékezett a Magyar Tudomány Ünnepéről, rámutatva, hogy Magyarország a méretéhez képest kiemelkedő hatást gyakorolt a világ tudományos és technológiai fejlődésére. A Tisza képviselője felidézte, hogy 1825-ben ezen a napon tette felajánlását Széchenyi István az Akadémia megalapítására, valamint megemlékezett az 1956-os forradalom tudományos veszteségeiről is.

A politikus hangsúlyozta, hogy az elmúlt egy évben 65 milliárd forinttal, az elmúlt évtizedben pedig összesen 375 milliárd forinttal csökkentek a kutatás-fejlesztés közvetlen támogatására fordított források. Bicskei László a tudományos intézményrendszer leépítésének leállítását, a kutatói autonómia helyreállítását sürgette, és kijelentette, hogy olyan környezetet kell teremteni, amely garantálja a kutatások szabadságát és a szakmai autonómiát a hazatérő tudósok számára.

Magyar Péter lakáspolitikai és otthonfelújítási intézkedéseket ismertetett

A miniszterelnök kijelentette, hogy 2010 óta 231 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak Magyarországon, míg az európai uniós átlag 53 százalékos növekedés volt.

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a CSOK vissza nem térítendő része továbbra is kombinálható a Wekerle Plusz programmal. Közölte azt is, hogy az Otthon Start-szerződések többsége befektetési célú volt, és a hitelek 70 százalékát a legtehetősebb 10–15 százalék vette igénybe, emellett jelezte, hogy a folyamatban lévő hitelkérelmeket november 15-éig lehet benyújtani a kereskedelmi bankoknál.

Bejelentette a lakástakarék-rendszer visszavezetését, amelyhez évi több mint 100 ezer forintos állami támogatást biztosítanak a fiatalok önrészének megteremtéséhez.

Volt egy jól működő lakástakarék Magyarországon, önök kinyírták, ugyanúgy kinyírták, mint a minimálbér adómentességét, ugyanúgy kinyírták, mint a kata-adózást.

Továbbá elmondta, hogy uniós forrásokból több száz milliárd forintos otthonfelújítási program indul, amely legalább 120 ezer lakást érint.

Panyi Miklós az Otthon Start kivezetését és az új lakáshitelkamatokat bírálta

Panyi Miklós állítása szerint a kormány felkészületlenül, mindössze 12 órás határidővel vezette ki az Otthon Start lakástámogatási programot, ami a Fidesz képviselője szerint tízből kilenc fiatalnak hátrányos, és családok ezreit hozta nehéz helyzetbe a folyamatban lévő hitelszerződéseknél.

Rámutatott, hogy az új Wekerle Plusz program a hiányzó informatikai fejlesztések és előkészítés miatt még nem érhető el a bankoknál, így légüres tér jött létre a lakáspolitikában.

A képviselő emellett bírálta a fix kamat 3-ról 5 százalékra emelését is. Panyi Miklós számításai szerint egy 35 millió forintos átlagos használtlakás-hitel esetén ez a kamatemelés havi 40 ezer forintos pluszköltséget, 25 év alatt pedig 12,5 millió forintos többlettörlesztést jelent. Egyúttal az MNB legfrissebb adataira hivatkozva cáfolta a drasztikus ingatlan-áremelkedésről szóló kormányzati állításokat.

Magyar Péter: Nem csökken a kárpátaljai magyarság költségvetési támogatása

Magyar Péter válaszában köszönetet mondott Nacsa Lőrincnek az érdemi felszólalásért, és kijelentette, hogy a kormány számára kiemelten fontos a kárpátaljai magyarság sorsa. A miniszterelnök felidézte, hogy már a választás után személyesen egyeztetett Beregszász polgármesterével a közös projektekről.

Kiemelte, hogy a kormány kifejezett elvárása szerint a kárpátaljai magyarság támogatása nem csökken a 2027-es költségvetésben, emellett felhívta a figyelmet az ukrán kormánnyal kötött nyelvhasználati és oktatási megállapodásra, valamint a támogatási pénzek szakmai és átlátható elosztását ígérte.

Magyar Péter jelezte továbbá, hogy személy szerint támogatja Nacsa Lőrinc 300 millió forintos költségvetési módosító indítványát a kárpátaljai iskolák javára, hangsúlyozva a határon túli támogatások célszerű felhasználását és a nemzeti minimum fontosságát.

Nacsa Lőrinc 300 millió forintos költségvetési módosítót nyújt be Kárpátaljáért

Nacsa Lőrinc két héttel ezelőtti látogatásáról beszámolva hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarság a legnehezebb helyzetben lévő nemzetrész, amely 2014–15 óta háborús körülmények és folyamatos jogszűkítések között él. A képviselő szerint a magyar állam támogatásának köszönhetően a nehéz háborús viszonyok ellenére egyetlen ottani magyar intézményt sem kellett bezárni.

Külön kiemelte a Kárpátaljai Magyar Színház helyzetét, ahol a kényszersorozások és a férfiak hiánya miatt a férfiszerepeket is női színészek játsszák.

Nacsa bejelentette, hogy 300 millió forintos költségvetési módosító javaslatot nyújt be a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség támogatására, segítve az iskolák átállását az új nemzetiségi iskolai törvényre. A KDNP-s képviselő emellett kifogásolta, hogy a költségvetési tervezetben a kárpátaljai szociális programok keretét 2 milliárd forintról 780 millió forintra csökkentették.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik