„A Külügyminisztérium néhány nappal ezelőtt értesült a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatójának az előző kormányhoz kötődő, éveken át tartó és idén tavasszal is fennálló munkakapcsolatáról. A minisztériumhoz beérkezett információk alapján bizalomvesztés miatt
azonnali hatállyal megszüntetjük Feledy Botond vezetői megbízatását
– ismertette a külügyi tárca sajtóosztálya Velkey György államtitkár közleményét hétfőn késő este.
Feledy kinevezését a külügyi intézet élére augusztus elején jelentették be. A külpolitikai szakértőt és kommentátort a legtöbben valószínűleg a Partizán műsoraiból ismerhetik.
„Olyan elemzésekre van szükségünk, amelyek világosan megmutatják, hol húzódnak a magyar nemzeti érdek határai, milyen világpolitikai trendfordulók előtt állunk, és ezek hogyan hatnak majd Magyarország biztonságára, gazdaságára és mozgásterére. Az intézet új vezetése ezt az alapos, független és előretekintő kutatói munkát fogja szolgálni” – jelentette ki akkor Orbán Anita külügyminiszter. Feledy helyettesének Rácz András Oroszország-szakértőt nevezték ki.
Feledy a Facebook-oldalán reagált a menesztésére. Azt írta: külpolitikai elemző cégét az elmúlt években építette fel.
Egy ilyen cég renoméja attól függ, hogy mennyire bíznak meg az ügyfelei a tudásában és szakmai következetességében. Engem is meglepett, amikor a piaci megkeresések, illetve a Partizán mellett megtalált 2023-ban (…) az Építési és Közlekedési Minisztérium. Pontosan azt szerették volna, amit kínált a cég: a független elemzői perspektívát. Arra jutottam, hogy ha lehetőséget kap a három embert foglalkoztató cégem, akkor leszerződöm: olvashassanak egy-egy valós, realista elemzői szemléletre épülő anyagot, amit az utolsó ciklusra szolgalelkűvé vált kormányzati think tankek biztosan nem mertek volna leírni, például nem mertek volna kritikusak lenni Oroszországgal vagy Kínával kapcsolatban.
Feledy Botond hozzátette: sosem dolgozott tanácsadóként, külpolitikai elemző volt, és az is szeretne maradni. „Épp azt tartom szakmai sikernek, hogy a politikai oldalak között, őszintén viselkedve a képernyőn, és konzekvens tudást árulva tudtam cégektől minisztériumon át civil szervezetekig aktív elemző lenni, és mindenütt ugyanazt mondtam el.
Az ügyfeleim nem befolyásolták a véleményem soha. De szerintem aki meghallgatott, annak ez világos. Tiszta szívvel dolgozom továbbra is azon, hogy végbemenjen az országban rendszerváltás.
A kommentelők között megjelent Magyar Péter is, a miniszterelnök azt írta:
Ha valaki elfogad egy kormányzati vezetői megbízást, és megkérdezik, hogy támadható-e, akkor illik beszámolni arról, hogy az előző kormánytól 84 millió forint közpénzt kapott. Még a választás után is 19 millió forintot. Mindent meg lehet magyarázni, de elhallgatni nem. Sajnálom.
A Telex azt írja, az ÉKM az általuk megismert szerződés alapján olyan uniós vagy tagállami döntésekkel, szabályozásokkal kapcsolatban számított Feledy szakértelmére 2023 végétől, melyek hatással lehetnek a minisztérium tevékenységére, működésére. Ezekben a témákban a minisztérium kérhetett gyors és mélységi elemzéseket, hírösszefoglalókat illetve személyes és telefonos konzultációt is.
és a feladatleírásba az is bekerült, hogy a Red Snow Publishing and Consulting VOF „közreműködik különösen a közlekedési és építőipari ágazatok biztonságos működtetését elősegítő koncepciók, szakmai javaslatok kidolgozásában”, illetve „megvizsgálja, hogy a közlekedésbiztonság területén az Európai Unió egyes tagországai milyen megoldásokat alkalmaznak”. A további pontok is szakpolitikai, az ágazatot érintő feladatokról szólnak, külpolitikai elemzésről nem – írja a Telex.
Ugyanakkor forrásuk szerint voltak olyan külpolitikai témák, amelyekről rendszeresen készített összefoglalókat Feledy cége. Ilyen volt például az orosz–ukrán háború és a közel-keleti válság. A cikk alapján amikor Feledy bent járt a minisztériumban, akkor általában Lázár helyettesével, Csepreghy Nándorral találkozott.
Gulyás Márton a lapnak azt írta, nem volt tudomásuk arról, hogy a külsős szakértőként tevékenykedő Feledy Botond a Partizán mellett az Orbán-kormány egyik minisztériumának is dolgozott.
