Igazi szenzációt hoztak a téli festményárverések. A Kieselbach Galéria decemberi aukcióján megdőlt a magyar árverési rekord: Gulácsy Lajos Nakonxipánban hull a hó című festményéért 80 millió forintot fizetett egy hazai gyűjtő-kereskedő, vagyis a jutalékokkal együtt körülbelül 100 millió forintba került a XX. századi magyar festészet egyik remekműve. A korábbi rekord szintén a Kieselbach Galériához kötődött, Szinyei Merse Pál Parkban című festményéért licitálták egészen 72 millió forintig.
|
Küszöbön a 100 milliós ár |
| Az ideinél is jobb év várható jövőre – vélekedik Virág Judit. Mint mondja, tavasszal egy Csontváry vagy egy Munkácsy festmény leütési ára átlépheti a „bűvös” százmillió forintos határt. Évek óta felfelé tart a piac, ráadásul annyira szűk még mindig, hogy csak további fellendülés várható – állítja Kieselbach Tamás. Szerinte 5-6 olyan magyar festő van, akinek valamelyik műve a közeli jövőben elérheti a százmilliós leütési árat. |
|
A háromnapos rekord és a „vak véletlen”
Nem volt hosszú életű a rekord, mert három napon belül túlszárnyalta egy másik Gulácsy mű. A Mű-Terem Galériában Gulácsy Lajos A Régi instrumenten játszó hölgy című alkotásáért 95 millió forintot fizettek.
A két komoly Gulácsy szinte egyidejű feltűnését a Mű-Terem Galéria vezetője, Virág Judit a „vak véletlennel” magyarázta. Kieselbach Tamás ellenben kijelentette: tíz éve ismeri a rekorder képet. Hosszú ideig tartott, míg meggyőzte a tulajdonost, hogy most érdemes eladni, mert jó árat lehet érte kapni.
Augusztustól, mikor nyilvánosságra hozták az eladási szándékot, mindent megtettek érte, hogy minél ismertebb legyen a festmény. Így a konkurenciának lehetett rá módja, hogy egy hasonló képet dobjon a piacra.
 |
A középkategória gyengélkedett
A piacon meghatározó szerepet játszó két galéria szenzációszámba menő árverései mellett persze jóval halványabb aukcióknak is tanúi lehettünk. Gyakoriak voltak a magányos nullák a leütési ár rubrikájában, közvetlenül a milliós nagyságrendű kikiáltási ár után.
Joggal felmerült az árképzés kérdése. Nyilván magas kikiáltási áron indultak ezek a képek, jóval az alsó becsérték nevezetes 50 százaléka felett. A piac morgolódásra hajlamosabb szereplői úgy vélték, néha szándékos volt a felülárazás, ahogy mondták: most még talán nem is akarták eladni ezeket a képeket, csak „megfürdették” őket, hogy egyszer majd jó áruk legyen.
Erőlködésnek tűnt a középkategóriás képek kapcsán tapasztalt árbűvészkedés. Egyértelműen látszott, hogy nem mennek ezek az alkotások. A piac szűk, elit szegmense jól fut, a giccsbe hajló bútorfestményekre is lehet vevőt találni, ám a kicsit is igényesebb másod-, harmadvonalnak nincs piaca nálunk.
|
Hazatartó műtárgyak |
| Kieselbach Tamás szerint a műtárgykereskedelmet a hazai szabályozó rendszer nem támogatja. Úgy véli, az uniós csatlakozás adhat majd újabb jelentős lökést a piacnak. Példaként említi, hogy két éve, mióta eltörölték a magyar képek behozatali vámját, elkezdtek hazaáramlani a festmények. Ez nagyon fontos volt, mert az elmúlt évszázadban rengeteg értékes magyar alkotás került külföldre. Igazi piacuk azonban csak Magyarországon lenne. |
|
Sok az aukciós ház – kevés a festmény
Virág Judit szerint sok az aukciós ház Budapesten. Úgy vélte: ennyi galériát nem tud eltartani egy ekkora ország, így előbb-utóbb a piac „rendeződése” várható. A kisebb galériák a jövőben nem sok jóra számíthatnak. Véleményét alátámaszthatja, hogy például a Blitz Galéria a jövőben nem rendez aukciókat.
Az aukciós házak száma nem meghatározó a piac szempontjából, sokkal fontosabb a piacon megforduló képeké – vélekedik Kieselbach Tamás. Szerinte kevés a kalapács alá kerülő festmény: évente alig 600-1500. Ennél jóval többet is elbírna a hazai piac. Annál is inkább, mert a magyar festők alkotásait gyakorlatilag csak a magyarok vásárolják – még külföldön is. Tudniillik a festmények legfőbb értéke, a kulturális üzenet egyúttal az értékesítés legfőbb korlátja is.
Az aukciós terhek hazánkban továbbra is jóval nagyobbak, mint az Európai Unióban. A csatlakozás után ezek esetleges csökkenése további fellendülést hozhat. Mint azt Kieselbach Tamás mondta, szerencsés lenne, ha adókedvezményekkel, célzott támogatásokkal segítené az állam a kortársak megjelenését a piacon.
A vásárlók ízlése ugyanis meglehetősen konzervatív. Az árveréseken általában a már bevált, megbízható neveket keresik. A mai festők piaci megjelenése, kortárs gyűjtemények kialakulása szinte elképzelhetetlen állami támogatás hiányában.
