Nagyvilág

Újabb fordulat az eltűnt repülő rejtélyében

Azt gyanítják, hogy egy pilóta téríthette el az utasszállítót, de azt még nem tudják, hogy a gép vezetői, vagy egy utas volt-e az.

Amerikai hírközlési adatokra hivatkozva az ABC azt jelentette: a 370-es járat eltérítői a lehető legalkalmasabb pontot választották ki a manőver megindításához; vagyis éppen azt, ahol megszakadt a kapcsolat Kuala Lumpurral, a vietnámi légi irányítással pedig még nem jött létre. Ráadásul ekkor rögzítették műholdról azt a pillanatot, amikor a gép éles szögben visszafordult.

Az ABC úgy tudja, ilyen bonyolult manővert csak a pilóták tudnak végrehajtani. A két pilóta otthonát már szombaton átkutatták, de a nyomozók nem kerültek közelebb a rejtély megoldásához. A maláj gép utasainak hozzátartozói már letettek szinte minden reményről.

Hackerek nyerészkednek

Ahogy arról korábban beszámoltunk, vírusszerűen terjednek a Facebookon olyan posztok, amelyekben csodálatos megmenekülésről írnak. „Élnek, megmenekültek” – írják a legtöbbször és még a „breaking” szócskával vagy a „sokkoló videó” kifejezéssel igyekeznek felhívni a figyelmet. Arról írnak, hogy a gépet megtalálták, a Bermuda-háromszögben, majd kamuoldalakra irányítanak. Ne dőljenek be nekik!

Az utasszállító ügyében egyébként India Malajzia kérésére felfüggeszti a kutatást, amíg a Kuala Lumpur-i kormány ki nem jelöli az új kutatási területeket.

Az indiai haditengerészet és a légierő eddig már több mint 250 ezer négyzetkilométernyi területet fésült át az Andamán-tengeren és a Bengáli-öbölben az utasszállító repülőgép után kutatva.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik