Nagyvilág

Új őrület a vizes vödör után: kihívás zászlóégetésre

A közösségi felületeken legújabban az Iszlám Állam lobogóinak felgyújtására buzdítanak.

Az Ice Bucket Challenge lendülete (talán) kezd alábbhagyni – ideje volt, hogy újabb kihívás jelenjék meg. Mint már megírtuk, Indiában terjed a rice bucket-verzió, ahol víz helyett rizzsel van tele a vödör, amit a résztvevők nem a fejükre öntenek, hanem olyanoknak adják, akiknek nagy szükségük van rá.

És most itt egy politikai töltetű kihívás is: a Burn ISIS Flag Challenge – amelyben az Iszlám Állam zászlajának nyilvános elégetésével lehet részt venni. A mozgalom Libanonból indult; rengeteg felhasználó töltött fel olyan fotókat a közösségi oldalakra, amelyeken épp lángra lobbantja az ISIS lobogóját, és felmutat egy cetlit #Burn ISIS Flag Challenge vagy csak simán #Burn ISIS felirattal – utalva az adott témájú képeket összegyűjtő hashtagre (címkére).

Az ötlet onnan származik, hogy egy bejrúti tüntetés résztvevői a demonstráció hevében ISIS-zászlókat égettek. Ellenük – az igazságügyi miniszter nyomására – eljárás indult, mondván, a lobogón a muszlimok hitvallása olvasható, így azok megsemmisítése az iszlám jelképek meggyalázása.

A terrorszervezet kegyetlenkedéseit elítélő libanoni fiatalokat – és más országokban élő követőiket – különösebben nem hatották meg a miniszter szavai, így a YouTube-on, a Twitteren és más felületeken szépen gyűlnek a tiltakozó képek és videók.

Az egyik százezres nézettségű videó alatt például ez a szöveg olvasható: Kihívom az egész világot, a #Burn ISIS Flag Challenge-ben való részvételre. 24 órátok van. Hajrá!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik