Belföld

Osztie Zoltán atya vezetésével megtartották a fogolykiváltó imát Hankó Balázsékért

Orbán Viktor édesanyja is jelen volt.

Kedden jelent meg a felhívás a KDNP, illetve a párt parlamenti frakcióvezetőj, Rétvári Bence oldalán, hogy az ellenzéki párt közös imát szervez a „politikai rabok kiszabadulásáért”. A bejegyzésben ők maguk nevezték az eseményt fogolykiváltó imának, ahol az egyaránt az NKA-ügyben érintett Hankó Balázsért, Varga–Bajusz Veronikáért és Bús Balázsért, valamint a Volánbusz-ügy kapcsán őrizetbe vett Seszták Miklósért, és az önkény ellen terveztek kiállni.

A fogolykiváltó imára péntek délután került sor a Belvárosi plébániatemplomban, az MTI fotói alapján Osztie Zoltán volt az, aki celebrált. A fideszes pap tartja évek óta az Orbán Viktorért mondott miséket a volt kormányfő születésnapjai alkalmával, az utóbbi hetekben pedig két ügy miatt is az érdeklődés középpontjába került:

Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta, a „békés, csendes imaórára” vonatkozó kezdeményezésüket azért hirdették meg, hogy a politikai rabok és családjaik érezzék, nincsenek egyedül, velük vannak és mellettük állnak ezekben a nehéz időkben is. Szerinte a hatalom rajtuk keresztül akarja félelemben tartani az egész országot. A KDNP frakcióvezetőj úgy fogalmazott: a hit erőt, az összetartozás reményt ad, az imádság pedig összeköt akkor is, amikor a hatalom ártatlanokat hurcol meg és szándékosan gyűlöletet kelt.

Az MTI tudósítója a helyszínen az imaórára érkezők között látta a KDNP frakció több tagja mellett Hankó Balázs feleségét, édesapját, Hankó Zoltán, valamint Orbán Viktor édesanyját is. A volt miniszterelnököt ellenben nem látták felbukkanni.

3 fotó
Kapcsolódó
Osztie Zoltán plébános a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia templomban 2024. július 22-én.
Osztie Zoltán a 24.hu-nak: Bocsánatot kérek!
Osztie Zoltán plébános a lapunknak adott interjújában bocsánatot kért a tiszásokat megbélyegző prédikáció miatt. Szerinte Hankó Balázs ártatlan, és a Magyar Péter vezette kormány gyűlöletkeltő.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik