A 32 éves atléta naponta 22 órát tölt ágyban, pedig 2021-ben még a tokiói olimpián állt a rajtgépbe. Még ugyanebben az esztendőben kezdődött a kálváriája is, amikor koronavírusos fertőzést kapott, miközben mononukleózist kapott. Az állapota leromlott, de a mononukleózis után sem javultak a tünetei, így a karrierje is összeomlott.
A 2022-es világbajnokságon, a Nemzetközösségi Játékokon és az Európa-bajnokságon még részt tudott venni, de az Eb-n már arról beszélt, hogy furcsa érzés van a lábában. Végül hosszas orvosi vizsgálódást követően az derült ki, hogy
Dobbin számára a mindennapok is problémává váltak, olyan egyszerű tevékenységektől is rosszul lehet, mint egy hosszú beszélgetés, az, ha felül az ágyában. A BBC riportja szerint 2026-ban összesen ötször hagyta el az otthonát.
„Szavaim sincsenek arra, hogy tönkretette az életemet ez a betegség. Úgy érzem, mindent elvesztettem. Még megvan a családom, de elvesztettem a függetlenségemet, az egészségemet, a munkavégző képességemet és a testmozgásra való képességemet is”
Bárcsak mindössze fáradtságról lenne só, az sétagalopp lenne. De ennél sokkal többről van szó. Ha a 20 legfőbb tünetem közé sorolnám a fáradtságot, talán éppen csak bekerülne a listára. Ehelyett olyan érzés, mintha az egész testem leállna, mintha már csak pár nap lenne hátra a halálig
– mondta Dobbin a riportban, amit azért vállalt, hogy felhívja a figyelmet a betegségre.
A korábbi sportoló úgy érzi, szinte mindent elveszített: az egészségét, a függetlenségét és a mozgás szabadságát. A betegségre jelenleg nincs gyógymód, de Dobbin családja mindent elkövet, hogy segítsen rajta, akármennyi orvosi véleményre és ötletre is van szükség.
