A három játékos a szeptemberi/októberi válogatott szünetben szerzett sérülése miatt hagyta ki a csapat legutóbbi két mérkőzését, a Manchester City elleni bajnokit (0-3) és a szerdai, LASK elleni Bajnokok Ligája-mérkőzést (6-3).
Iraolát a csütörtöki sajtótájékoztatón arról kérdezték, vajon pályára léphetnek-e hiányzói a szombati, Brentford elleni bajnokin.
„Még korai lenne bármit is mondani, hiszen hátravan a pénteki edzés. A szerda esti mérkőzésre a LASK ellen még nem voltak bevethető állapotban. Várnunk kell, és úgy gondolom, még nagyon korai lenne biztosat mondani.
De ahogy az előző meccseknél jeleztem, hogy nem számíthatok rájuk, most nyitva hagyom a lehetőséget
Mindenkire szükség lesz
Iraola hozzátette, ebben a sűrű időszakban, amikor háromnaponta játszanak, bővebb keretre van szükség, ezért is kellett változtatni a BL-kezdőcsapatán.
„De a hétvégén ismét változtatnunk kell majd, és akkor is, amikor újabb három nap múlva a Villarreal ellen lépünk pályára. Mindenkire szükségünk van, így mindenkinek készen kell állnia.”

