Nagyvilág

Cameron nagyon megbánta doromboló kijelentését

Hivatalosan elnézést kér II. Erzsébet királynőtől a brit miniszterelnök, aki a minap óvatlanul részleteket fecsegett ki abból a telefonbeszélgetésből, amelyet a skóciai függetlenségi népszavazás után tartott az uralkodóval.

Amint arról beszámoltunk, Cameron a héten Michael Bloomberg volt New York-i polgármesterrel beszélgetett egy rendezvényen a skóciai népszavazásról, nem számítva arra, hogy szavai eljutnak a helyszínen tartózkodó forgatóstábok mikrofonjaiba is.

“Szinte dorombolt örömében”

A brit kormányfő a BBC által bejátszott felvételen jól hallhatóan kijelentette Bloombergnek, hogy amikor a skótok függetlenségét ellenző tábor győzelmének hírével felhívta a királynőt, az uralkodó “szinte dorombolt örömében” a telefonban. “Soha nem hallottam még senkit ennyire boldognak” – tette hozzá.

Cameron kijelentései – azon túl, hogy meglehetősen illetlenek voltak a 88 esztendős uralkodóval szemben, és megkérdőjelezték a királynőtől belpolitikai ügyekben elvárt pártatlanságot – a brit protokolláris előírások súlyos megsértését is jelentették. Nagy-Britanniában törvényerejű szokásjog ugyanis, hogy a királynő és  mindenkori miniszterelnöke beszélgetéseinek részleteit soha egyik fél sem tárja a nyilvánosság elé, még véletlenül sem, ahogy Cameron tette.

Rém kínosan érzi magát a brit miniszterelnök

A kormányfő New Yorkban, a kíséretében lévő brit újságíróknak  kijelentette: “nagyon kínosan” érzi magát az eset miatt, és roppant mód sajnálja a történteket. A volt New York-i polgármesterrel folytatott beszélgetésének “nem lett volna szabad elhangzania, és ilyesmi nem is fog többé megtörténni” – tette hozzá.

Cameron közölte, hogy a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal illetékesei már felvették a kapcsolatot az udvarral, és hazatérte után ezt ő személyesen is megteszi.

A Downing Street szóvivője már jelezte, hogy a kormányfő személyesen kívánja megkövetni az uralkodót az incidens miatt. Cameronnak azonban erre valószínűleg október elejéig várnia kell, a királynő ugyanis akkor tér vissza nyári rezidenciájáról.

A Daily Mail című konzervatív napilapnak ugyanakkor egy név nélkül idézett udvari illetékes egyenes utalást tett arra, hogy a királynő helyénvalónak tartaná az ennél hamarabbi elnézéskérést. A lap csütörtöki beszámolója szerint a Buckingham-palota – ez első számú londoni királyi rezidencia – illetékese azt mondta, hogy az udvar “örömmel venné”, ha a miniszterelnök “bármikor felhívná Őfelségét”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik