A Mezőtúri Járásbíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 2 év 4 évi próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte, és 2 évre minden, 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését magában foglaló foglalkozás gyakorlásától eltiltotta azt a 43 éves, büntetett előéletű nőt, aki fittyet hányva a szülői felügyeleti jogát megszüntető és a gyermekét az apjánál elhelyező jogerős bírósági ítéletre, 2014. novemberétől 2025. júniusáig, azaz csaknem 10 éven át bujkált kislányával, és nem adta át őt olasz édesapjának – olvasható a Szolnoki Törvényszék honlapján.
A jogerős ítélet szerint a most 15 éves kislány úgy nőtt fel, hogy nem járhatott sem óvodába, sem iskolába. Kezdetben édesanyja tanította, majd tankönyvek és az internet segítségével, egyedül „képezte magát”. Életét szűk környezetében, édesanyjával és annak családtagjaival, rejtőzködve élte, félve attól, hogy az általa, csak az anyja „rémtörténeteiből” ismert édesapja, vagy a hatóságok rájuk találnak, és „elszakítják őt” édesanyjától.
A padovai vállalkozónak 13 évvel ezelőtt született lánya egy mezőtúri magyar nőtől Olaszországban. A pár kapcsolata később megromlott, az anya annak ellenére vitte magával a kislányt, hogy a bíróság mind Magyarországon, mind Olaszországban az apának ítélte a gyereket. Mindkét ország rendőrsége tehetetlen volt az ügyben.
Az édesapa Magyarországra jött, hogy itt kutasson gyermeke nyomai után. Elutazott Mezőtúrra is, Klaudia szüleihez, akik nem engedték be a házba, de egy bírói végzéssel mégis bejutott. Döbbenten látta, hogy gyerekholmik vannak a lakásban, arra azonban nem kapott magyarázatot, hogy azok kihez tartoznak.
