[FN, MTI-Eco] A nyugat-franciaországi Saint-Nazare-ban, a világ legnagyobb utasszállítóhajó-gyárában szerdán megkezdik a világ legnagyobb óceánjárója, a Queen Mary 2 építését . A hosszában 344,4 méteres, 72 méter magas, 150 ezer tonna összsúlyú hajó impozáns méreteivel maga mögé utasítja majd az eddigi legnagyobbat, a Voyager of the Seas-t. Az óriásmegrendelés a brit-amerikai Cunard hajózási vállalattól érkezett, amely az álomhajóval a tengeri hajózás letűnt korszakának romantikáját akarja feléleszteni. A 750 millió dolláros óceánjárón 21 fedélzet kabinjai és 1250 főnyi személyzet szolgálják majd a 2600 utas kényelmét. Az óceánjáró legkésőbb két év múlva kihajózik a francia hajóépítő dokkból és elődje, a Queen Mary nyomdokaiba lép, amelyet több mint harmincévi szolgálat és ezret meghaladó számú atlanti átkelés után 1967-ben vontak ki a forgalomból. Mivel a tengerek új királynője is brit illetőségű lesz, ezért a francia hajóépítőknek vigyázniuk kell a brit protokoll betartására: így például a hajó nevében a kettes csak arab számmal szerepelhet, mivel a római kettes szigorúan a háromszáz éve elhunyt II. Mária királynőnek van fenntartva, és az arab-római számcsere felségsértésnek minősülne.
Ajánlott videó
- 22:35 Bombagóllal indult be a ZTE, kétgólos hátrányból állt talpra a Győr
- 22:02 Elemzők: az új költségvetés nyertese az egészségügy lett
- 21:33 Riasztást küldtek a telefonokra és repülőteret zártak le Romániában drónészlelés miatt
- 21:15 Büntetőt rontott az újdonsült aranylabdás Kane a német szuperrangadón
- 21:02 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.31.
- 20:54 2 billió forintot loptak el hackerek, de a nagy részét már visszaszerezte a Binance
- 20:37 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 20:16 Ingyen játszható egy legendás videójáték, ráadásul böngészőből
- 20:12 Amikor a házasság, a politika és a drogfüggő is hazudik – ezekről olvastunk októberben
- 19:59 „Vissza fogunk jönni” – mondja Vucic Orbán mellől, mielőtt egy kis szombati lazításba kezd a két vesztes politikus
- 19:31 Majdnem hét éve képtelen nyerni a Győr a Fradi otthonában
- 19:16 378 napig élt 4 önkéntes a NASA Mars-szimulációjában, elzárva a külvilágtól
- 18:58 Nem csupán az Aranycsapat esett szét, a magyar futball jövője is elveszett 1956-ban
- 18:55 Terrortámadásra figyelmezette Oroszországot az Egyesült Államok
- 18:40 Az Arsenal után a Manchester Cityt is elkapta az idény meglepetéscsapata
- 10:19 Magyar szereplője is lesz 2027-ben az olasz Ázsia Expressznek
- 12:04 Magyar Péter: Igyekszem kevesebbet foglalkozni a Fidesszel, nem érdemlik meg
- 17:03 Rákay Philip panamáról és korrupcióról: Én a kreatív ügyekkel voltam elfoglalva
- 12:56 Agárdi Szilvi: Az életben maradásért és megerősödésért ennem kell, de hatalmas fájdalommal jár
- 15:25 Letöltendő börtönbüntetésre ítélték azt a két mentőst, akik szándékosan sérülést okoztak a később meghalt betegüknek
- 14:01 „Az egyetlen emberarcú kommunista volt” – Nagy Imre személyes tárgyai között értettünk meg többet '56-ból
- 07:45 Benyújtották a költségvetést: indul a nyugdíjas SZÉP-kártya, marad a 13. és a 14. havi nyugdíj egyheti összege
- 13:40 A Szenegálból visszaforduló lengyel elnök csak a rohamrendőrökön átverekedve tudott bejutni az alkotmánybíróság épületébe – videó
- 13:31 Az Astoria aluljárójában utcazenélt Azahriah
- 18:55 Terrortámadásra figyelmezette Oroszországot az Egyesült Államok
