Nagyvilág

A kairói egyetem előtt robbantottak

Három pokolgép lépett működésbe a mérnöki kar előtt az egyiptomi fővárosban.

Az épület előtt járőröző rendvédelmi erők elleni merényletsorozatban legkevesebb két ember életét vesztette, s heten megsebesültek – adta hírül az egyiptomi televízió.

Biztonsági források szerint először két, házilag készített robbanószerkezet lépett működésbe néhány másodperc eltéréssel. A két halálos áldozat egyike el-Gíza tartomány biztonsági erőinek a parancsnoka, Tárek al-Margávi dandártábornok. Kairó elővárosa, ahol az egyetem található, el-Gíza tartomány részét képezi. A megsebesült négy civil és három rendőrtiszt között volt Margávi helyettese is – írja az MTI.

Két órával később ugyanott egy harmadik detonáció történt. Ezúttal egy fa tövében elhelyezett pokolgép robbant rendőrök és újságírók egy csoportja között. Egyelőre nincs hír áldozatokról, az AFP francia hírügynökségi tudósítója azonban arról számolt be, hogy a robbanást követően számtalan embert látott a földön feküdni.

Rendszeresek az összecsapások

Az ország egyik legrégibb egyetemén az utóbbi hetekben szinte mindennaposak a tüntetések az iszlamista Mohamed Murszi elnök megbuktatása óta hatalmon lévő átmeneti kormány és az azt támogató biztonsági erők ellen. A szerdai támadássorozat – amelynek elkövetői eddig nem ismertek – az épület elé vezényelt biztonságiak ellen irányult. Biztonsági források szerint az áldozatok száma növekedhet, mivel a sebesültek válságos állapotban vannak.

A Murszi mögött álló, időközben terrorcsoportnak nyilvánított Muzulmán Testvériséget támogató ellenzék és a biztonsági erők közt rendszeresek az összecsapások, amelyek tavaly nyár óta több mint ezer halálos áldozatot követeltek. A legvéresebb összeütközések egyike augusztusban, az egyetem melletti an-Nahda téren történt, amikor a rendvédelmi erők feloszlatták demonstrálók egy táborát. Az akció két helyszínen zajlott, s több száz ember halálát okozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik