Hiába nyerte meg eddigi legfontosabb mérkőzését Növényi Norbert Jr., nem kapott szerződést a UFC-től.
Az 1980-as moszkvai olimpián aranyérmes birkózó, Növényi Norbert fia profi pályafutása során korábban tíz győzelmet aratott és egy vereséget szenvedett el. A Las Vegas-i gálán az amerikai Theo Haig volt az ellenfele, aki 7/1-es mutatóval érkezett meg a mérkőzésre.




A Total Damage beszámolója szerint Növényi jól kezdett, egy jobbossal már a mérkőzés elején megrendítette Haiget, de az amerikai talpra állt, majd többször is földre vitte ellenfelét. A két ketrecharcos a folytatásban fokozatosan fogyott el az erejével, sokat birkóztak, ami a lap szerint hiba volt. A Dana White’s Contender Seriesben ugyanis nem elég nyerni, valami látványosat, emlékezeteset kell produkálni.
Right hand lands FLUSH 👀
[ Norbert Novenyi Jr. | #DWCS LIVE NOW on @ParamountPlus ] pic.twitter.com/5ujYMyqvjn
— UFC (@ufc) September 23, 2026
A UFC főnöke el is mondta neki, hogy jó a mérlege ugyan, de nem látott tőle olyat az este során, amiért leigazolná. Lesz még azonban esélye bizonyítani a sorozatban.
„Nem tudom, mi történt. Borzalmasan éreztem magam odabent. Az első menet után teljesen elfogyott a szufla. Szerintem elcsesztem a visszatöltést, és meg is fizettem az árát. Csalódást okoztam magamnak, és úgy érzem, a környezetemnek is” – írta a gála után a Facebookon Növényi, akinek fáj, hogy nem kapott szerződést.
Battled it out 👊
Norbert Novenyi Jr. earns the UD victory to end week 7 of #DWCS!
[ @ParamountPlus ] pic.twitter.com/A5UReF1AEQ
— UFC (@ufc) September 23, 2026
Rengeteget fektettem ebbe. Annyi áldozat, annyi munka… és most azzal az érzéssel távozni, hogy meg sem közelítettem azt a szintet, amire tudom, hogy képes vagyok – ez egyszerűen lesújtó
– írta, majd azzal folytatta, hogy most ki kell találnia, hogyan tovább, mert rendkívül csalódott.
Néha a dolgok egyszerűen nem úgy alakulnak, ahogy szeretnénk.

