Van egy olyan népszerű állítás, hogy a rendszerváltás alapvető vitája a Kónya–Pető vita, és a kommunista rendszer bűnei jóvátételének kérdése az, aminek elégtelen megválaszolása, kihordatlan vitái tették arra a kényszerpályára a magyar politikumot, amely miatt elkerülhetetlen volt mind a NER, mind a NER-t leváltó 2024–2026-os eseménysor.
Ez az állítás ugyanakkor elfedi azt az alapvető politikai vitát, amely véleményem szerint végigkísérte a posztkommunista időszakot, és az egyik drámai kicsúcsosodása az ösződi beszéd. Ez a vita a gazdaságirányításról és a nyugati minták követésének önértékéről szól. És érthetővé teszi Gyurcsány Ferenc szónoklatának pozícióját, hogy politikai értelemben milyen álláspontból fogalmazott, és azt, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni időszak miként változtatta meg a magyar politikát.
A 2006-os őszödi beszéd, valamint nyilvánosságra kerülésének körülményei és következményei, továbbá a 2008-as gazdasági válságra adott magyar kormányzati válaszok szűk palettája mind érthetetlen a Horn–Békesi-vita nélkül, hiszen ez volt az a vita, amely megalapozta azt a kérdésfeltevést, hogy ki mi alapján, kinek az érdekében dönt a magyar gazdaságpolitika alapvető kérdéseiről.
Kétségtelen tény, hogy a Kónya–Pető-vita jelentős morális téttel a választópolgárok tömegeinek érdeklődése mellett zajlott. De az is látható, hogy abból a szempontból nem volt következménye, hogy akár megvalósult volna egy korlátozott igazságtétel, mondjuk egy szűk reprivatizáció és egy szimbolikus lusztráció, akár nem, azt a politikai valóságot, hogy az előző rendszer elitje átmentette magát az új rendszerbe, nem tudta volna megakadályozni.
Ezt könnyű igazolni: meg kell nézni az összes régiós országot, ahol lusztráció, igazságtétel és valamekkora reprivatizáció mellett ez ugyanúgy, helyi sajátosságokat figyelembe véve megtörtént.
