Belföld

Kónya, Pető két jó barát

Pető Iván az SZDSZ és Kónya Imre az MDF két évtizeddel ezelőtti frakcióvezetője 1991-ben a rendszerváltás utáni leghíresebb, s ma már tudjuk, hosszú évtizedekig a legemelkedettebb, érveken és ellenérveken alapuló vitáját folytatták le a történelmi igazságtételről. A disputa huszadik évfordulóján ismét leültek egy nyilvános beszélgetésre a Nyílt Társadalom Alapítvány Archívumában. Időutazás, történelemóra és mai közhelyparádé egyszerre.

1991-ben, miközben a kisgazdák éppen ismét vállukra vették a Belgrád rakparton Torgyán Józsefet, és amikor Horvátország területén életbe kellett lépnie az újabb fegyvernyugvásnak, Magyarországon nagy csörte zajlott a televízióban. A történelem azóta is csak úgy emlegeti: Kónya-Pető vita.

Igazságtétel

Ekkor a parlament már elfogadta a Zétényi–Takács-féle igazságtételi törvényt. A vita erről szólt. Vagyis arról, hogy bíróság elé kell-e állítani bárkit is az alig két éve leváltott szocialista potentátok közül. A törvény ugyanis felfüggesztette az elévülést, annak érdekében, hogy a főbenjáró bűnt (hazaárulás, szándékos emberölés) elkövetőket bíróság előtt felelősségre vonhassák. Legalábbis Kónya Imre ezt állítja a kétórás, vágott televíziós vitában. Pető Iván ezzel szemben azt mondja, hogy a soron következő feladat nem az indulatokat elszabadító, érzelmeket felkorbácsoló igazságtétel, hanem a demokratikus jogállam felépítése.

6:2

A Testnevelési Főiskola zsúfolásig megtelt termében az első pillanattól, azaz Feledy Péter indításakor érezhető volt, a közönség elfogult. Kónya hatalmas tapsot kapott, Petőt lehurrogták. Nyolcan kérdezhettek is. Mutatkozott ez az arány a megoszlásban is: hat Kónya-pártira két Pető-fan jutott. Ma már szinte elképzelhetetlen hosszan zajlott az összecsapás, több mint három órán át. A televízió nézői vágott verziót láthattak, be kellett érniük két órával. Igaz, a nagy sikerre való tekintettel az MTV szombaton megismételte a vitát, erre Hankiss Elemér, a televízó akkori elnöke külön kért engedélyt a politikusoktól. Jól döntött, az ország nagyobb része akkor tekintette meg a felvételet.

Húsz év után ezt a vitát ismételték meg most a Nyílt Társadalom Alapítvány Archívumában. A Kónya-Pető csörte újrajátszására az évforduló mellett az újabb törvény adott apropót. A hangulat megalapozásaként huszonhárom percnyi összefoglaló következett a műsorból. Ebben – a készítők szándéka szerint – minden lényeges momentum szerepelt.

A végjátékban a közönség következett. Ott volt például Gulyás Gergely fideszes képviselő munkatársa, Gellért Ádám jogász, aki a Lex Biszku kidolgozója, de Kőszeg Ferenc, Pető Iván egykori párttársa is. És ült ott egy hölgy, sokáig csöndben, hallgatva. Húsz éve is ott volt a TF-en. Akkoriban kérdezett, de a lényeget akkor kivágták mondandójából. Az újrajátszáson már föl sem tette azt a bizonyos kérdést. Minek?

Olvasói sztorik