Míg a legtöbb, szívelégtelenség esetén bevethető eszköz csak rövidtávon jelent megoldást, esetleg csak a szív egyik oldalán tud segíteni, texasi orvosok találmánya elméletileg képes teljes egészében kiváltani az emberi test legfontosabb izmát.
Csak elméletileg, ugyanis mindeddig 39 borjú és két férfi próbálta ki – egyikük öt héttel, másikuk hat hónappal a beültetés után hunyt el. Igaz, az eszköznek egyik esetben sem volt köze a halálhoz.
A jelenlegi megoldásokhoz képest az új műszívnek megszámlálhatatlan előnye van: a betegnek nem kell donorra várnia, elfér a mellkasban és – mint mondtuk – bármeddig működőképes marad. Ráadásul azzal, hogy nem pumpál, jelentősen csökken a vérrögképződés veszélye.
Hátrányokról egyelőre nem tudni, azonban egyes pszichológusok szerint ha másra nem is, az elmére káros hatással lehet a szívverés hangjának teljes hiánya.