Nagyvilág

Hatalmát félti a fenyegetőző Fico

Kényelmetlen, nehéz helyzetbe került a szlovák kormányfő, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) elnöke egy hónappal a szlovákiai választások előtt - írta az Új Szó szlovákiai magyar napilap.

“Elsöprő választási győzelmét két dolog veszélyezteti: koalíciós partnereinek svindlijein túl a görög kölcsön és a magyar állampolgárság ügye. Az elsőben is verte az asztalt néhány napig, aztán szokás szerint meghátrált. A második keményebb dió. Ráadásul a sikerélmény legkisebb esélyével sem kecsegtet” – mutat rá Kövesdi Károly, az újság jegyzetírója.

“Ha nem veri az asztalt, puhaságával, ha később meghátrálni kényszerül, hitelvesztéssel veszíthet szavazatokat. Az általa emlegetett szlovák–magyar alapszerződéssel érvelni nem túl szerencsés, azt már Szlovákia többszörösen megsértette. Ráadásul ezt a szerződést felülírják az uniós törvények” – húzza alá a szerző.

Kifejti, hogy bár Fico a Fideszre mutogat, eszköztárának továbbra is része a szlovákiai magyarok megfélemlítése, ami szintén komoly buktatókat rejt magában. Egyrészt a szlovákiai magyarok, bár szlovák állampolgárok, nem képezik a szlovák állam tulajdonát, másrészt attól, hogy valakinek két útlevél van a zsebében, még nyugodtan dolgozhat az állami hivatalokban. A többi a szerző szerint maszlagolás és fóbia.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik