Lassan két éve, hogy a Roborock a CES kütyüexpón bemutatta az első olyan robotporszívót (Saros Z70), ami mechanikus karral szedi fel a lakásban szerte hagyott tárgyakat, és idén a robotfűnyíróknál is felbukkant hasonló technológia.
A kertben hagyott labdákat és egyéb tárgyakat ugyan még nem pakolják el a tulajdonosaik után (bár már erre is létezik koncepció modell Mova Astra X néven), de a berlini IFA szakkiállításon – többek között – a Navimow is bemutatott egy olyan, kereskedelmi forgalomba kerülő gépet (H510 Pro), aminek az egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy a fűnyírásért felelős tárcsát egy mechanikus karra szerelték fel. Méghozzá azért, hogy a kert széleit érzékelve a robot ki tudja azt nyújtani, így megoldva, hogy a szegélyek mentén is rendesen le legyen vágva a fű – aki olvasta a robotfűnyíró tesztünket, az tudhatja, ez a feladat még sok gépnek problémát okoz.

Navimow H510 Pro
A gyártók régóta kísérleteznek azzal, hogy hatékony megoldást nyújtsanak a szegélynyírás kihívására, és a legelterjedtebb megoldás egy második, kisebb tárcsa, ami csak akkor lép működésbe, mikor a fűnyíró a szegélyek mentén halad.
Ilyen kiegészítővel rendelkezik a frissen bejelentett Roborock RockNeo Q2 LiDAR, illetve a saját tesztünkben szereplő Sunseeker Elite X3 Gen2 is. Ezek az extra tárcsák ugyanakkor sokszor csak félmegoldást nyújtanak, és ezzel a jelek szerint tisztában vannak a Segway alá tartozó Navimow mérnökei is, hiszen megszületett a H510 Pro, ami az EdgeMaestro mechanikus karral igyekszik még alaposabb vágást biztosítani.
A kar a burkolattól számítva akár 7,5 centiméterre képes kinyúlni, tehát a robotnak elég megközelíteni a szegélyeket, hogy itt is rendesen le tudja nyírni a füvet. A mozgást az úgynevezett EdgeSense szoftver koordinálja, amely nemcsak a kert széleit ismeri fel, de azok típusát is, tehát eltérően reagál a szilárdabb (falak, teraszok) és lágyabb szegélyekre (virágágyások), illetve képes kezelni a nem teljesen egyenes formákat is. Utóbbi annak köszönhető, hogy a kinyújtott kar rugalmasan képes visszahúzódni, így lekövetve a szegély formáját, anélkül, hogy magának a robotnak irányt kellene váltania.
A burkolaton túlra kinyúló, vágópengékkel szerelt tárcsa persze felveti a balesetveszély kérdését. Fontos, hogy a kar csak a szegélyek mentén aktiválódik, minden más esetben a gép alatt helyezkedik el, méghozzá egy oldalpanel mögött, ami csakis azelőtt emelkedik fel, hogy megkezdődne a szélek nyírása. Utóbbi esetben pedig egy részben hőrézékelésen alapuló „élőlény-érzékelő” védelmi rendszer gondoskodik arról, hogy a gép azonnal leálljon, amennyiben ember vagy állat közelíti meg.




A közlekedéshez a Navimow H510 Pro a gyártó idén januárban bemutatott Xero-Turn technológiáját alkalmazza, amely lehetővé teszi, hogy a gép helyben, 180 fokban megforduljon, méghozzá anélkül, hogy kárt tenne a gyepben. A négy kerék mindegyike független meghajtást kapott (AWD) a precíz manőverezéshez, a hátsó kerekek felfüggesztése pedig egyenetlen terepen is folyamatos talajkontaktot biztosít.
A navigációs rendszer LiDAR-alapú, optikai kamerákkal és NetRTK-val kiegészítve. A Visionfence 360° rendszer három kamerát és lézeres letapogatást kombinál termikus infravörös érzékelőkkel, ezzel biztosítva, hogy a robot még rossz fényviszonyok között és sötétben is felismerje a kisállatokat – a kapcsolódó okostelefonos appban viszont teljes egészében kikapcsolható, hogy naplemente után is folytatódjon a fűnyírás.
Hogy a H510 Pro pontosan mikor és milyen árcédulával kerül forgalomba, azt egyelőre nem közölte a gyártó, de a gép jó eséllyel kapható lesz hazánkban is, hiszen a Segway Navimow termékeknek van hivatalos hazai forgalmazója az ANDL Kft. képében.
Még több újdonság az IFA-ról:
- Megmutatta magát a Xiaomi új telefonja, amit az interneten máris iPhone Ultra klónnak neveznek
- Itt a robotporszívó, ami jó választás lehet az allergiásoknak és asztmásoknak
- Megfizethető áron ígér csúcskategóriás zajszűrős fej- és fülhallgatót az EarFun
- Hiánypótló funkcióval érkezik a Roborock belépő kategóriás robotfűnyírója
- Itt a külső aksi, ami a vezeték nélküli megoldások egyik nagy problémájára nyújt megoldást
- Brutális szívóerőt ígérnek a Roborock vadonatúj robotporszívói
A 24.hu a Roborock vendégeként vesz részt a 2026-os IFA szakkiállításon.

