Foci

Ötvenszeres válogatott középpályást igazolt a Fradi

fradi.hu
fradi.hu

Az ötvenszeres szlovák válogatott Matús Beróval erősített a Ferencváros labdarúgócsapata. A 30 éves középpályás legutóbb a német másodosztályú Bochumban futballozott.

Bero 2013-ban, a Trencsén csapatában mutatkozott be a szlovák élvonalban, amelynél végül 94 mérkőzésen 26 gólig jutott. Megjárta aztán a török és a holland élvonalt is, volt a Trabzonspor és a Vitesse labdarúgója is. 2023-ban szerződött a német Bochumhoz, ahol az első két szezonjában összesen hat találatig jutott, majd maradt a csapatban a kiesés után is, így az előző idényt a Bundesliga 2-ben töltötte.

A kapitány elhagyja a hajót: Matús Bero 81 tétmérkőzésen lépett pályára a VfL színeiben, mindig is példaértékű harcos volt, hét gólt szerzett és további négy gólpasszt adott. A Bayern München elleni 3–2-es idegenbeli győzelem során szerzett döntő góljával Bero bebiztosította helyét a VfL klubtörténelmében. Minden jót és sok sikert kívánunk neked, kedves Matús

– búcsúzott tőle a szezon végén a bochumi klub. A nyáron a sport.sk szerint felmerült a lehetősége, hogy újra Törökországba igazoljon, végül azonban nem lett az újonc Corum játékosa.

Gólt lőtt a Bayern München ellen:

A szlovák válogatottban 50 mérkőzésen egy gólja van, amelyet a kazahok ellen szerzett a Nemzetek Ligájában. A 2024-es Európa-bajnokságon a Románia elleni csoportmérkőzésen és az Anglia elleni nyolcaddöntőben is pályára lépett.

Kapcsolódó
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik