Tudomány

Gyereket szült és életeket mentett az agyhalott nő

baba (baba)
baba (baba)

Egy hónapok óta agyhalott nő adott életet kisbabájának a debreceni klinikán. Az asszony családja beleegyezett, hogy kivegyék öt szervét, és azokat szervátültetésre váró betegek kapják.

A 31 éves asszony várandóssága 15. hetében agyvérzést kapott. Azonnal megműtötték, agykamrájába csövet helyeztek, hogy csökkentsék a nyomást és leengedjék a vért. A műtét sikerült, agyműködése mégis leállt. Agyhalott volt, de szívműködését fenntartották, mesterségesen lélegeztették, szervfunkcióit támogatták.

Jogi és morális dilemma volt, hogy mi történjen a gyerekkel, aki – miután a család kérte, hogy mentsék meg -, gyakorlatilag biológiai inkubátornak használta az édesanyja testét, egészen a születésig. A magzat az ultrahangos felvételeken aktívan mozgott, és szépen fejlődött. Mivel az édesanyát az orvosok már nem tudták megmenteni, az egyetlen, akiért küzdeni lehetett az a gyermek volt.

A Debreceni Egyetem orvosai előtt szinte a lehetetlennel határos feladat állt: fenntartani az agyhalott anya szervezetének működését, és közben így felnevelni az anyaméhben a magzatot addig, amíg életképesen megszülethet. Túlélése tehát korántsem volt biztos, az pedig egyáltalán nem volt garantálható, hogy egészséges lesz, ha napvilágot lát.

A picit ekkortól a nővérek nevén szólították, beszéltek hozzá. A család is rendszeresen látogatta őket: az apa és a nagymamák simogatták az anya hasát, beszéltek a gyermekhez. A kórteremben pedig folyamatosan be volt kapcsolva a rádió, hogy a magzat mindig halljon emberi szót és zenét. A gyermeket végül a terhesség 27. hetében, 2013 júliusában császármetszéssel emelték ki agyhalott édesanyjából. Korának megfelelően fejlett, egészséges koraszülött jött világra 1420 grammal.


A baba egészséges (MTI)

A császármetszés után két lehetőség volt: megszüntetik az anya lélegeztetését és vérkeringésének támogatását, mire megáll a szíve. A másik, hogy szerveit szétosztják, amivel életeket menthetnek. Az orvosok és a családtagok közösen döntöttek utóbbi mellett. A máját, a két veséjét, a hasnyálmirigyét  és a szívét eltávolítottak a testéből, és felajánlották átültetésre. Az öt szervből kettőt ugyanaz a beteg kapott.

Az eset még nyáron történt, de a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum csak szerdán hozta nyilvánosságra.

A Hír24 szerda esti adásában Bárdos András dr. Fülesdi Béla centrumelnököt, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Tanszék vezetőjét kérdezi, a többi közt arról, lesz-e bármilyen hatása a magzatra nézve annak, hogy édesanyja hónapokig agyhalott volt.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik