A kecskék ellenőrzött legeltetése is segíthetne az erdő- és bozóttüzek megelőzésében Dalmáciában, mivel az állatok a nehezen megközelíthető karsztvidékeken jelentősen csökkenthetik a könnyen lángra kapó aljnövényzet mennyiségét – idézi az MTI a Slobodna Dalmacija című horvát napilapot.
A kecsketartásnak nagy hagyománya volt a dalmáciai karsztvidéken, 1954-ben azonban az akkori jugoszláv hatóságok olyan szabályokat vezettek be, amelyek gyakorlatilag megtiltották a kecskék tartását és legeltetését. Az intézkedést az erdők védelmével indokolták, mert úgy vélték, hogy az állatok túlzott legelése és rágása károsítja a növényzetet, és akadályozza az erdők megújulását. A kecskeállomány ezt követően nagyrészt eltűnt Dalmáciából, és később sem érte el korábbi nagyságát. Az állatok eltűnésével ugyanakkor megszűnt a növényzet karbantartásának egyik hagyományos módja is.
A dalmáciai területek elbozótosodása azonban nem vezethető vissza kizárólag a kecsketartás korlátozására: ehhez hozzájárult a mezőgazdasági területek elhagyása, a vidéki térségek elnéptelenedése, a földhasználat megváltozása és az éghajlatváltozás is. A kontrollált legeltetés nem helyettesítené a tűzoltókat, a tűzvédelmi utakat, a légi tűzoltást vagy a növényzet gépi eltávolítását, hanem megelőző szerepet tölthetne be – olvasható a Slobodna Dalmacija vasárnapi cikkében.
A módszer alkalmazásához szakmai felügyeletre lenne szükség, egyebek mellett meg kellene határozni a legeltetésre kijelölt területeket, az állatok számát és a legeltetés időtartamát, valamint gondoskodni kellene a talaj, az erdők és a biológiai sokféleség védelméről.
A 2026 márciusa óta hatályos szabályozás szerint ilyen területeket nyilvános pályázaton legfeljebb tíz évre lehet bérbe venni. A legeltetés tehát nem tiltott, az állatokat azonban nem lehet engedély nélkül állami erdőterületre hajtani.
Európa több országához hasonlóan Horvátországban is hatalmas pusztítást végeznek az erdőtüzek, és egyelőre nem tudták megfékezni őket. Egy magyar szemtanú lapunknak is beszámolt a tűz apokaliptikus tombolásáról és az otthonokból evakuált családokról:

