A napokban az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója, aki a beszélgetés alatt azt állította, hogy Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azért hívatta be a minisztériumba péntek reggelre, hogy kirúgja a színház éléről. Ezt akkor a miniszter cáfolta. Most, a találkozó után pedig egy Tarr Facebook-oldalán megosztott bejegyzésből megtudhattuk, mi volt a valós ok:
Más intézményekhez hasonlóan átvilágítás indul a Nemzeti Színházban is – erről tájékoztatták a fenntartó képviselői péntek délelőtt Vidnyánszky Attilát a minisztérium épületében.
Vidnyánszky készen áll az együttműködésre
A miniszter ezután arról tájékoztatott, hogy a színházigazgató megkapta a vonatkozó dokumentumokat azt illetően, hogy milyen eljárásrendben indul meg az intézmény törvényességi, szakszerűségi és hatékonysági ellenőrzése, majd kihangsúlyozta:
A magyar kultúra közkincs, amelynek függetlenségéhez átlátható és szakszerű működésre van szükség.
Tarr elmondása alapján Vidnyánszky megértette és elfogadta az átvilágítási protokollt, és készen áll a kölcsönös együttműködésre.
Az állami fenntartású kulturális intézmények közpénzből gazdálkodnak, azok szabályos, felelős és szakmailag megalapozott felhasználása minden magyar ember érdeke. A vizsgálat eredményeiről később beszámolunk
– zárja posztját.
Molnár Áron épp a mai nap folyamán osztotta meg a saját Instagram-profilján, hogy elkísérte a színházigazgatót a minisztérium épületéhez, ahol – miután Vidnyánszky kiszállt az autójából – rövid szóváltásba keveredtek.
Vidnyánszky Attila pályájáról és a politikához való viszonyáról a Nemzetiben történt 2023-as baleset nyomán írtunk átfogó cikket, ezt itt olvashatják:

