Kultúra

Molnár Áron: Megkérdeztem Vidnyánszky Attilától, hogy hogy aludt ennyi hazugság után, amit összehordott

Mohos Márton / 24.hu
Molnár Áron
Mohos Márton / 24.hu
Molnár Áron

Elkísértem Vidnyánszky Attilát a Kultúráért Felelős Minisztériumba

– indul Molnár Áron legújabb Instagram-posztja.

Ezután a minisztérium táblája előtt készített fotó leírásában az áll, hogy miután a Nemzeti Színház igazgatója az épületnél kiszállt az autóból, a színész nekiszegezte a kérdést, hogy „hogy aludt ennyi hazugság után, amit összehordott”.

Erre Vidnyánszky a poszt szerint a következőképp válaszolt:

…ilyen kicsi vagy. Tehetségtelen vagy.

Molnár ezután leírja, hogy a tehetség mértékét a nézők döntik el, majd hozzátette: választ nem kapott a kérdésre a színházigazgatótól, aki állítása szerint lehajtott fejjel ment be az épületbe, azt mormogva, hogy ő nem hazudott.

Ó, dehogynem, Attila. Mindenben. Mindig. Csak abban a rendszerben, ahol a Fidesz vezette az országot, és neked egyenes bejárásod volt Orbánhoz, könnyű volt elhinni, hogy mindenható vagy és a hazugságaidnak nem lesznek következményei

– írja a színész reakcióként a bejegyzésben.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Molnár Áron (@molnar_aron_hivatalos) által megosztott bejegyzés

A tévében beszélt a reggeli találkáról

Ahogy arról a 24.hu-n is beszámoltunk, Vidnyánszky épp csütörtök este volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége, amelyben többek közt azt állította, hogy a Nemzeti Színházból való kirúgása már eldöntött tény, és az új hatalom le akarja őt nullázni. Az interjúban Alföldi Róbert korábbi vezetését is minősítette, amit Alföldi határozottan visszautasított.

Kapcsolódó
Vidnyánszky Attila azt állítja, holnap reggel kirúgják, Tarr Zoltán szerint ez valótlanság
A Nemzeti Színház igazgatója azt mondta, kizárólag abban az esetben írja alá a felmentését, ha tételesen leírják neki, mik a vele szemben szakmai kifogások.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik