A magyar sprinter a legbelső, kettes pályán rajtolt, ami nem a legkedvezőbb, erősen megfutotta a kanyart, majd a célig nagyot küzdött, végül pedig 22.82 másodperccel a nyolcadik helyen ért célba.
Jó futásnak éreztem. A terv az volt, hogy a mellettem futó britet a kanyar végéig utolérjem. Ez szerintem jóval hamarabb sikerült is, aztán a kanyarból kijövet határozottan azt éreztem, hogy innen nagyon jó lesz, innen nagyon elöl is lehetek, de aztán egyszer csak jött egy fal, és nagyon elfáradtam
– értékelt az MTI-nek Takács Boglárka, aki úgy vélte, sok összetevője volt annak, hogy a futása vége nem lett elég erős.
Szerinte többek között az is benne volt, hogy a mezőnyből egyedül neki volt a harmadik kétszáza, mivel döntős riválisainak nem kellett előfutamot futniuk.
„Az állóképesség hiányzott sajnos, de az az igazság, hogy nemcsak hogy harmadszor kellett lefutnom, de nem is igazán készülünk a kétszázra.”
Németh Roland tanítványa azt mondta, úgy érzi, ami benne volt, azt kifutotta magából, és a 22.82 másodperces idő sem nevezhető rossznak. Ahogy fogalmazott, fáradtnak érzi magát, de még van feladata Birminghamben, mert szombaton a 4×100 méteres váltóval is futni fog, s reméli, hogy kétszer.
A versenyt a brit Amy Hunt 22.19 másodperccel nyerte az ír Rhasidat Adeleke (22.28 mp) és a szintén brit Dina Asher-Smith előtt (22.29 mp).

