Belföld

41 Kárpát-medencei épületet vásárolt össze „aranyárban” Szijjártó volt helyettesének alapítványa

Facebook / Hotel Concordia Tirgu Mures
Facebook / Hotel Concordia Tirgu Mures

Egyelőre se koncepciója, se pénze nincs az új kormánynak arra, hogy felújítsa vagy egyáltalán kezdjen valamit azokkal a határon túli épületekkel, amelyeket az Orbán-kormány által alapított Közép-európai Épített Örökség Megőrző Alapítvány (KEOMA) vásárolt össze.

A kekva augusztus végével a többi, nem egyetemeket fenntartó alapítvánnyal együtt megszűnik, ám az aranyárban vásárolt, többnyire romos épületek maradnak – írta a hvg.hu

A lap által kikért adatok szerint a KEOMA összesen 41 határon túli Kárpát-medencei épületet vásárolt. Ezek között a befektetésként szóba jöhető működő hotelek és nagyon rossz állapotban lévő romos épületek, kastélyok is vannak.

Az ingatlanokért – főleg Erdélyben – a cikk szerint indokolatlanul magas vételárat fizetett az alapítvány, melynek kuratóriumi elnöke, Magyar Levente, Szijjártó Péter külügyminiszter helyettese volt.

Az Orbán-kormányhoz kötődő projektben a hivatalos cél a Kárpát-medencei, magyar kötődésű kulturális örökség megmentése volt, több helyen vásároltak meg olyan épületeket, amelyek így magyar állami kézbe kerültek.

A hvg.hu szerint legalább 26 romániai, 11 szlovákiai, két horvátországi, és egy szlovéniai, illetve szerbiai ingatlant vettek meg. Középkori ingatlanok a lőcsei, bártfai, késmárki főtéren a Szepességben, Kassán egy reneszánsz stílusú épület a város szívében, Pozsonyban az a klasszicista épület, ahol korábban a magyar nagykövetség is működött, Komáromban a hajdani Első Takarékpénztár rossz állapotú tömbje lett így például Szlovákiában magyar állami tulajdon.

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a lapnak azt mondta, hogy bár a kekvákat megszüntető törvény az ő tárcájának szignálta ezt az alapítványt, átadták a Közlekedési és Beruházási Minisztériumnak, mert az semmilyen kulturális feladatot nem látott el (csak hatalmas ingatlanvagyont halmozott fel).

A kulturális tárca az átadáskor felhívta Vitézy Dávid figyelmét az örökségvédelmi szempontból fontos épületek megtartására és fejlesztésére.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik