Mondanám, hogy döbbenetes látni, hogy a magyarországi cigányoknak – ahogy számuk növekszik – egyre nagyobb a lobbiereje és egyre pofátlanabbak is
– indította keddi Facebook-posztját Ábrahám Barnabás, a Mi Hazánk Komárom-Esztergom megyei elnöke.
A párt honlapján történészként és publicistaként bemutatott politikus azt írta, szerinte a roma holokauszt helyett a „bűnözés témakörét” kellene a parlament elé vinni, és védelmébe vette azt a hat Mi Hazánk-képviselőt, akik nem álltak fel a parlamentben a roma holokausztról tartott hétfői megemlékezés alatt, mondván, hogy „alkalmazták az emberi szabad akaratot”.
Ezek a képmutató, kétszínű perc-emberkék a képen látható szörnyetegtől kezdve egészen az életképtelen Fekete-Győrig bezárólag a magyar haza nettó ellenségei
– írta. A „képen látható szörnyeteg” alatt Bujdosó Andreát, a Tisza parlamenti frakcióvezetőjét értette. Ábrahám szerint ezek a politikusok a hatalom megszerzéséért „még az ország teljes elcigányosítását is bevállalnák”, miközben négyszemközt valójában más véleménnyel lehetnek a romákról.
Mint korábban megírtuk, Gyöngyösi István, a Tisza képviselője hétfőn a parlamentben a roma holokauszt áldozatairól emlékezett meg. Felszólalását követően a Fidesz és a KDNP képviselői tapssal, majd egyperces néma csenddel tisztelegtek az áldozatok előtt, a Mi Hazánk hat jelen lévő képviselője azonban ülve maradt.
Magyar Péter ezt később szóvá tette, és felidézte azt is, hogy amikor korábban sükösdi roma gyerekek zenéltek a parlamentben, a Mi Hazánk képviselői kivonultak az ülésteremből. Toroczkai László válaszában azt mondta, minden üldözött honfitársuk előtt fejet hajtanak, ezúttal azért nem álltak fel, mert szerintük Magyar Péter folyamatosan megsérti a házszabályt.
