Belföld

„Határozottan elvárjuk Baka Andrástól, hogy a Tisza-kormány ellensúlya legyen” – kormánypárti politikusokat kérdeztünk az államfőválasztás kulisszatitkairól

Radnai Márk kormánybiztos a parlament folyosóján a 24.hu-nak azt mondta, elvárja Baka András új köztársasági elnöktől, hogy legyen a kormány ellensúlya, illetve kitért arra is, miben hibáztak Polgár Judit jelölése kapcsán. Porcher Áron államtitkár kifejtette, miért éppen Baka a legmegfelelőbb személy az államfői pozícióra az előttünk álló alkotmányozási időszak alatt. Az Országgyűlés ideiglenes elnöke pedig azt mondta, ha nem törekedett volna visszafogottságra, akkor most még rosszabb lehetne a fegyelmi helyzet a Tisztelt Házban.

Az Országgyűlés kedden köztársasági elnökké választotta Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét, akit 2011 végén a második Orbán-kormány mozdított el a hivatalából.

Radnai Márk a Parlament folyosóján azt nyilatkozta a 24.hu-nak, hogy szerinte Baka András Sulyok Tamással ellentétben az az ember lehet, aki a nemzetet képes egységbe fogni, illetve a következő másfél év fő feladatát, az alkotmányozást is végig tudja vinni.

Azt szeretném, hogy olyan köztársasági elnök legyen, aki nem pártpolitikus, és így képes nemet mondani az aktuális miniszterelnöknek, illetve az éppen kormányon lévőknek

– fogalmazott a Tisza Párt képviselője.

Adrián Zoltán / 24.hu Radnai Márk az Országgyűlés művelődési bizottságának ülésén 2026. július 2-án.

A működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos szerint az új köztársasági elnök elsődleges feladata az lesz, hogy véleményezze, akár kritizálja a jogszabályokat és a kormányzati döntéseket, emellett ki kell állnia azon ügyek mellett, amelyeket fontosnak tart. „Ha az államfő ezt megteszi – ahogy vártuk volna korábban Sulyok Tamástól sok ügyben –, azzal erősen tud hatni a közvéleményre” – tette hozzá.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk?
a folytatáshoz!
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik